19. fejezet

          A lányok kíváncsian ácsorogtak a teraszajtóban, bízva a legjobbakban. JunHongot bekísértem a nappalinkba, leültettem, majd a lányok felé intettem. Elsőként MinAh szaladt be, rögtön helyet foglalt ő is a kanapén, JunHong közelében, hatalmas szemekkel nézett rám. MinYoung és JiWon is elhelyezkedtek az ülőalkalmatosságon, én továbbra is csak álltam, és figyeltem. Hol JunHongra néztem, hol MinAh tekintetét kerestem, hol pedig a másik két lányét.

          - JunHong… - törtem meg a kellemetlenné vált csendet - …hol találkoztatok pontosan MinAh-val? – tettem fel a kényes kérdést.

          - A parkban – felelte – Épp az eget kémlelte, amikor találkoztunk… - elmosolyodott.

          - Most hogy már mindent tudsz rólunk… - nagyot sóhajtottam - …meg kell ígérned, hogy titokban tartod a képességünket, és úgy teszel, mintha mi is emberek lennénk. Mind a négyen.

          - Négyen?! – kerekedtek a fekete szemei a vendégünknek.

          - Igen – bólintottam – Négyen… JiWon, MinYoung, MinAh…

          - MinAh?! – ugrott fel a kanapéról – Úgy érted, hogy ő is…

          - Ezt most úgy mondod, mintha nem tudnád… - néztem rá értetlenül.

          - Mert nem is tudtam róla…

          - De ha egyszer belelátsz mindenki fejébe, akkor MinAh esetében is tudnod kellene, nem? – még mindig értetlenül álltam az eset előtt.

          - Hát… - egy másodpercre elpirult - …az igazság az, hogy… van egy bizonyos dolog… - kezdett még vörösebbé válni az arca - …ami befolyásolni tudja ezt a képességemet…

          - Éspedig? – kérdezte MinYoung.

          - N-nem akarok… erről beszélni… - zavarodottan válaszolt.

          Összenéztünk a lányokkal, majd mindannyian MinAh-ra figyeltünk. Azonnal elvörösödött az ő arca is, épp úgy lángolt, ahogy JunHong bőre. Megforgattam a szemeimet, nagyon nem tetszett ez a bizonyos dolog.

          - JunHong… - fordultam ismét a vendégünkhöz - …már az első percben feltűnt, hogy féltőn vigyázod MinAh lépéseit.

          - Igen? – pironkodott továbbra is.

          - Talán…? – döntöttem kicsit oldalra a fejemet.

          - UNNIE! – pattant fel méltatlankodva MinAh.

          - Jó-jó! – tettem fel a kezeimet – Feladom! Minnie, JiWon, hagyjuk magukra őket…

          - Igen! – válaszolták egyszerre, majd az udvar felé indultunk.

          - Ne~ - kiáltott utánunk MinAh - …vagyis… izé.

          Közelebb sétáltam MinAh-hoz és szorosan magamhoz öleltem. JiWon és MinYoung is magához ölelt minket, JunHong pedig szoborként ácsorgott. Az arca még kicsit úszott a vörös pírtől a korábbi kérdésáradat miatt. Lassan elengedtem a lányokat, majd visszaültünk a kanapéra.
          Egyszerre néztünk JunHongra, nagy levegőt vett, majd ő is helyet foglalt MinAh mellett, bár ezúttal egy kicsit közelebb húzódott a kishúgomhoz. Egy másodpercre összeráncoltam a szemöldökömet, még szoknom kellett a gondolatot, hogy rajtam és a másik két lányon kívül valaki más is közel kerülhet esetleg MinAh-hoz.
          Elhessegettem a rossz gondolataimat és próbáltam bízni JunHongban. Talán tényleg a barátunk és nem az ellenségünk. Talán tényleg csak védeni akarja MinAh-t, minden hátsó szándék nélkül. MinAh megszeppenve pislogott maga elé lányos zavarában. Hosszú és néma percek teltek el a kanapén üldögélve, a fejünkben megannyi kérdés kavargott. Ezúttal is én törtem meg az ideges csendet.

          - Hogy' sikerült megmenekülnötök, MinAh?

          - Az úgy volt… - nagyot sóhajtott.

          - Mondd csak, bátran! – biztatta MinYoung.

          - Szóval ez a BaekHyun nevezetű sötét alak nekem akart ugrani, de mielőtt még ez megtörténhetett volna, egy fához csaptam…

          - Az te voltál? – csodálkozott JunHong.

          - Ühüm… - hajtotta le a fejét.

          - Oh… - könnyebbült meg a vendégünk - …akkor már értem.

          - …és aztán? – faggattam tovább.

          - Aztán megpróbált felállni, a szemei aranysárgán izzottak…

          - HOGY'?! – ugrottam fel – A-azt mondtad, hogy a szemei aranysárgák voltak?

          - Igen… - megremegett a hangja.

          - Lehetetlen! – hátrébb léptem, idegesen kezdtem járkálni a szobában.

          - Unnie, mi történt? – szólalt meg JiWon.

          - MinAh, emlékszel másra is a szemükön kívül? – álltam meg egy pillanatra.

          - Nem… csak arra, hogy az egyik egy kicsit alacsonyabb és fiatalabb volt, mint a másik. Ennyi.

          - Értem. – bólintottam.

          - Mi a baj, SungYeon-shi? –kikerekedett szemekkel kérdezett JunHong.

          - Csak… - elgondolkodtam - …csak furcsán ismerősek ezek az alakok. Egyszer már találkoztam hasonló sötét figurákkal. Akkor, amikor… - elhallgattam, majd JiWonra néztem.

          - Nincs semmi baj, Unnie! – felállt a kanapéról, és szorosan magához ölelt.

          - Óvatosabbnak kell lennetek! – intéztem szavaimat hozzájuk – JunHong… azt mondtad, hogy meg akarod védeni MinAh-t, igaz?

          - Igen! – válaszolt azonnal.

          - Akkor mostantól rád bízom őt! Nem teheti ki a lábát nélküled! – néztem szigorúan MinAh-ra, majd JunHongra. – Értettétek?!

          - Igen… - motyogta maga elé MinAh, JunHong beleegyezően bólintott.

          JiWon lazított a szoros ölelésén, tudta jól, hogy mire gondolok. Ahogyan a másik két lány is tudta. Tudták, hogy azok közül valóak, akik annak idején megtámadtak engem és JiYongot. Néhány dolgot még tisztáztunk a történtetekkel kapcsolatban, végül inkább eltereltem a témát. Vagyis leginkább JiWon terelte.

          - Szóval… - kezdett bele - …ha te is Angyal vagy, JunHong, akkor az azt jelenti, hogy neked is van szárnyad?

          - Igen, azt – helyeselt – Mit gondolsz, hogy került haza olyan gyorsan MinAh? – felnevetett.

          - …ééss… - elhallgatott - …szóval…

          - Igen? – mosolygott a legkisebbre.

          - Én azt hiszem, tudom, hogy mire vagy kíváncsi JiWonnie… - jelezte MinYoung.

          - Mire? – fordult JunHong MinYounghoz.

          - Lehetne, hogy engem is…? – beharapta a száját JiWon.

          - Nem szeretnélek megbántani, JiWon… - hajtotta le a fejét JunHong -, de túl nagy kockázat lenne mindkettőnknek – mélyet lélegzett – Ha észrevesznek minket, akkor nagyon nagy bajba kerülünk, és én ezt nem akarom.

          JiWon szomorúan nézett maga elé néhány percig. Még én is megsajnáltam szegényt, de egyet kellett értenem JunHonggal. Nem kockáztathattunk… túl nagy veszélynek lennénk kitéve mindannyian…

          - Ami azt illeti… - szólalt meg kicsit bátortalan hangon MinAh.

          - Igen, MinAh? – pillantott JunHong a kishúgomra.

          - …én… én is… szeretnék újra re-repülni veled… - szinte már suttogta az utolsó szavait.

          JunHong a füléig vörösödött MinAh kijelentésétől, mire én csak mosolyogni tudtam. Volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül hagyott ki MinAh esetében a képessége.

          - MinAh?... – zavarodottan pislogott a kishúgomra.

          - Sa-sajnálom… - temette arcát tenyerei közé.

          - Minnie… - fordult JiWon MinYoung felé - …nem lehetne, hogy most az egyszer…?

          - JiWonnie~ - mosolygott Angyalunk - …ne nézz így rám, kérlek.

          - Léciii - nyúzta továbbra is - …csak most az egyszer, Unnie… - szinte már könyörgött a szemeivel, a kezeit imádkozóan kulcsolta össze, és csak nézett MinYoungra.

          - Ajh… - sóhajtott egy hatalmasat MinYoung - …nem bírom, amikor így csinálsz, JiWonnie…

          - Akkor? – vigyorodott el.

          - Unnie – pillantott rám MinYoung – Te mit gondolsz?

          - Én? – mosolyodtam el – Azt, hogy várjuk meg, amíg besötétedik, és menjünk edzeni… - kacsintottam rájuk.

          - Imádlak, Unnie! – ugrott a nyakamba a legkisebb.

          - Ne engem imádj – nevetve karoltam át – Én csak azt mondtam, hogy menjünk edzeni este…

          - Edzeni? – meglepetten kérdezett JunHong.

          - Igen. – válaszolt MinYoung – Nem olyan messze a város szélétől van egy hatalmas tisztás, és ott szoktunk gyakorolni esténként.

          - És ott biztonságban vagytok? – tovább kérdezett.

          - Eddig még nem volt belőle gondunk. – felelte MinAh.

          - Akkor benne vagyok! – mosolyogva bólintott egyet JunHong.

          - Te nem akarsz repülni, Unnie? – intézte hozzám szavait MinYoung.

          - Nem, Minnie - reagáltam. - Én majd lentről figyellek Benneteket, és ha valakit látok közeledni, akkor kezelésbe veszem – elnevettem magam.

          Mindannyian egyszerre nevettünk fel az utolsó kijelentésemen, bár korántsem gondoltam azt viccnek. Jobbnak láttam a földön maradni és figyelni az arra járókat. Ha már ennyien összegyűltünk, illetve vendégünk is érkezett, gyorsan nekiláttam valami harapnivalónak, mert mégsem kellene éhesen nekivágni az estének
          Megvártuk, míg teljesen besötétedik, majd a tisztásra mentünk. Most is MinYoung segítségével. JunHong egy másodpercre megszédült az érzéstől és kicsit le is sápadt, de egész jól viselte. Hiszen repüléshez szokott. Körbenéztünk a réten, senki nem volt a közelben, így MinYoung és JunHong hátrébb lépett tőlünk. Összenéztek, majd mindketten megmutatták az igazi énjüket. MinYoung hatalmas hófehér szárnyakkal állt előttünk, a mosolya és csillogó szemei még Angyalibbá tették. JunHongnak ellenben éjfekete szárnyai voltak. Lélegzetelállító.
          MinAh közelebb lépett JunHonghoz, kicsit bele is pirultak mindketten, majd a rózsaszín fürtökkel rendelkező Angyal egyetlen mozdulattal kapta őt a karjaiba és emelkedett is fel a földről. JiWon is erősen megkapaszkodott MinYoung nyakában, megpuszilták egymást, majd ők is is az egekbe szálltak. Én csak néztem őket, ahogy újra és újra átszelik az éjszakai eget. Szabadok voltak.