50. fejezet

          A négy vérfarkas illően köszönt, majd beljebb sétált SungYeon mögött. A nappali ajtajában felsorakoztak egymás mellé, mélyen meghajoltak előttünk, majd az egyikük előrébb lépett.

          - Köszönjük, hogy itt lehetünk... – szólalt meg - ...az én nevem JoonMyun!

          Egyszerre morrantunk fel, csak néztük a felsorakozott Vérfarkasokat. Visszaléptem JongHyun mellé, aki rögtön összekulcsolta az ujjait az enyéimmel, felsóhajtottam...

          - Szeretnénk bocsánatot kérni, amiért megtámadtunk benneteket... – kezdett bele JoonMyun - ...bár akaratunk ellenére történt minden.

          -  Ha lehet, akkor ne ragozzuk tovább ezt a témát... – szólaltam meg, nagyot nyeltem, újra felidéztem a támadás emlékét - ...bemutatnád a társaidat is, JoonMyun?
          - Igen! - bólintott - Ő itt LuHan - mutatott a legfiatalabbnak tűnőre - Ő JongIn, végül pedig Tao.
          - Legyetek üdvözölve - reagáltam elsőként - Ismerkedjetek meg a családommal. A legfiatalabb húgom, JiWon és a Védelmezője SeungHyun. A fekete hajú lány MinAh, a középső húgom és a Védelmezője JunHong. Öhm - nyeltem egy nagyobbat - MinYoung, a harmadik húgom és a Védelmezője TaeMin. Mellettem pedig JongHyun.
         - SungYeon védelmezője - fűzte hozzá megjegyzését a Vámpírlovag, finoman megszorította a kezemet, egy pillanatra jeges érzés futott végig rajtam.
         - Örülünk a találkozásnak! - felelték egybehangzóan a Vérfarkasok, meghajoltak előttünk.

          - Még valami? – szólalt meg kissé morcosan TaeMin.

          - Igazából... – kezdett bele JoonMyun - ...szeretnénk jóvátenni, amit csináltunk, és arra gondoltunk, hogy elvinnénk egy kicsit kikapcsolódni a lányokat... – nézett ránk.

          - Kikapcsolódni? – kerekedtek TaeMin vörös íriszei – Úgy érted, hogy randizni? – emelkedett meg a hangja a Vámpírlovagnak.

          - Nem! – rázta meg a fejét JoonMyun – Csak beszélgetni szeretnénk... – sóhajtott.
          - Mi lenne, ha ezt mi döntenénk el? - szakítottam félbe az apró vitát. - Ha a lányok szeretnének kikapcsolódni a vendégeinkkel, akkor úgysincs más választásotok - néztem végig a Védelmezőkön.

          - Látom, Te már eldöntötted... – mormolta a fülembe JongHyun.

          - Nem erről van szó... – feleltem suttogva - ...csak szeretnék esélyt adni a Vérfarkasoknak.

          - De az egyikük megharapott... – morgott még mindig a fülembe - ...nem emlékszel? Elfelejtetted talán, hogy milyen állapotban voltál? Vagy azt, hogy a húgaid mit éltek át azon időszak alatt? Vagy azt, hogy én...

          - SungYeon... – szakította meg JongHyun mondandóját egy Vérfarkas.

          - Igen?! – fordultam el JongHyuntól a nevemet meghallva.

          - Nem zavar, hogy beszélgetünk? – morgott a Vámpírlovag.

          - Úgy láttam, nem olyan fontos... – mosolygott elégedetten.

          - Vigyázz, hogy miket szólsz, kutya! – fenyegetőzött JongHyun.

          - Különben? – meresztgette a szemeit a Vérfarkas.

          - Fogjátok vissza magatokat mindketten... – szólaltam meg végre - ...itt ti még mindig csak vendégek vagytok! – háborodtam fel – Mindannyian! – járattam a tekintetemet a két kakaskodó között.

          - Bocsánat, udvariatlan voltam! – hajolt meg elsőként a Vérfarkas.

          - Sajnálom, Sung-ah... – mormolta JongHyun, majd elengedte a kezemet, és hátrébb lépett tőlem.

          Tudom, hogy kissé erős volt a megjegyzésem JongHyunra nézve... már amikor kimondtam, akkor meg is bántam. Nem kellett volna, de nem bírom a kakaskodást... hirtelen ez tűnt a legjobb megoldásnak. JongHyun lassan araszolt a teraszajtó felé, a szemem sarkából még láttam, amikor az udvarra megy... furcsa érzés kerített a hatalmába... hiányozna? Lehetséges?

          - SungYeon... – szólított meg újra a Vérfarkas.

          - Tessék... – néztem rá – ...Tao?

          - Sajnálom az iménti kellemetlenséget... – kért ismét elnézést.

          - Huh... – fújtattam egyet - ...nem érdekes! – rejtőztem egy barátságos mosoly mögé – A Vámpírok már csak ilyenek...

          - Gondolom, érhető a reakciója... – pillantott a jobb karomra, majd ismét a szemeimbe - ...elvégre az egyikünk megharapott.

          - Igen... – sütöttem le a szemeimet - ...de inkább hanyagoljuk ezt a témát, rendben? – néztem megint Taora, picit homályosan láttam a Vérfarkast.

          - Rendben! – biccentett finoman a fejével.

          Észrevétlen mozdulattal töröltem meg a szemeimet, nagyot sóhajtottam.

          - Szóval, Tao... – mosolyom mögé rejtőztem újra.

          - Igen? – érdeklődött.

          - Mit szerettél volna? – kérdeztem.

          - Oh... – húzta széles mosolyra ajkait - ...lenne kedved meginni valamit? Addig is jobban megismerhetnénk egymást...

          - Lenne! – bólintottam határozottan.

          - Örülök! – mosolygott továbbra is.

          - Menjünk! – karoltam a karjába.

          Halkabb szisszenést és morgást hallottam meg a teraszajtó irányából. Hátrapillantottam... JongHyun vörös szemei izzottak a haragtól, kezei ökölbe szorultak. Féltékeny lenne? Halvány mosolyra húztam a számat, majd újra Tao felé irányult a figyelmem.

          - Sung-ah! – lépett mögém JongHyun.

          - Mi az? – fordultam meg.

          - Beszélhetnénk? – suttogta fülembe.

          - Miről? – néztem rá értetlenül.

          - Kérlek... – hangja tele volt aggodalommal - ...szeretnék beszélni veled.
          - Mindjárt jövök, Tao - pillantottam a Vérfarkasra, megértően bólintott, majd JongHyunnal a konyhába vonultunk. - Mit szeretnél, JongHyun? - sóhajtoztam kérdésemet.

          - Tudod, hogy Tao volt az, aki megharapott...? – a rubinvörös szempár még aggódóbbá vált.

          - Nem... – feleltem alig hallhatóan - ...de most már tudom. Vigyázok magamra!

          - Amikor utoljára ehhez hasonlót mondtál... – felsóhajtott, majd megfogta a jobb karomat, és felemelte - ...ez történt – simított végig lassan a sebhelyen.

          - Nem lesz baj... – nyugtatgattam - ...megyek!

          Elhúztam JongHyuntól a karomat, majd visszasétáltam a Vérfarkashoz. Elégedett mosoly ült ki Tao arcára... még visszanéztem JongHyunra... egyszerre volt haragos és aggódó a tekintete.

          Picit feszélyezve éreztem magam Tao közelében, elvégre JongHyun elmondása szerint ő volt az, aki a sérülést okozta... vagyis megharapott. Némán sétáltunk egymás mellett, olykor megköszörültük a torkunkat, mintha mondani akarnánk valamit, de végül egyikünk sem szólalt meg egyik alkalommal sem... kivéve az utolsó köhintésnél.

          - Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást... – szólalt meg Tao.

          - Szívesen! – válaszoltam mosolyogva.

          - Tényleg szívesen tetted, vagy csak azért fogadtad el, hogy bosszantsd a Vérszívót...?

          - Öhm... szívesen fogadtam, tényleg, de ne nevezd őt Vérszívónak... – pillantottam Taora.

          - Soha nem voltunk jó viszonyban a Hegyesfogúakkal... mindig is egymás ellenségei leszünk.

          - Igen, tudom... – sóhajtottam fel - ...de most mégis ugyanaz a célunk mindannyiunknak.

          - Célunk? – pillantott rám Tao.

          - Igen! – válaszoltam határozottan – Meg kell találnunk azt a nőszemélyt, aki mindenért felelős...

          - Azt tudom, hogy nekünk mi a célunk... de veled mi a helyzet? – érdeklődött.

          - Velem? – húztam féloldalas mosolyra a számat, majd hirtelen elkomolyodtam – Annak a nőszemélynek az utasítására öltétek meg azt az embert, aki megmentette az életemet, és aki befogadott... aki segített felépülnöm...

          - Bosszú? – kérdezte alig hallhatóan.

          - Igen... – sóhajtottam - ...bosszú.

          - Értem...és mi a helyzet a többiekkel?

          - Ez az ember a legkisebb húgom bátyja volt... a másik két lány pedig segít nekünk...

          - Igen, ezeket valahogy sejtettem, de a Védelmezőknek mi a céljuk?

          - Már válaszoltál a kérdésedre, Tao... – nevettem el magam.

          - Az a céljuk, hogy megvédjenek titeket? – nevetett fel ő is – Ez nem igazán egyezik meg sem a mienkkel, sem pedig a tieddel...

          - Tudom! De hárman kifejezetten szerettek volna a húgaim mellett maradni...

          - A negyedik?

          - Mi van vele? – kerekedtek a szemeim.

          - Én is ezt kérdezem.

          - Öhm... – nyeltem egy nagyot - ...a negyedik... – motyogtam.

          - Itt volnánk... – állított meg Tao a sétánk közben - ...ide szerettelek volna elhozni – nézett az épület irányába.

          - IDE?! – álltam döbbenten az épület előtt – Mi...Mit fogunk itt inni?

          - Amit szeretnél... – mosolyodott el, majd kezét a derekamra csúsztatta - ...de nézzük meg belülről is...

          Egy pillanatra összerezzentem Tao érintésétől. Másként reagáltam, mint JongHyun esetében. Megremegtem, de más volt. Nem hasított végig a gerincemen a jeges érzés, de nem is égtem el tőle. Nagyot nyeltem, megpróbálkozva, hogy elzavarjak minden rossz gondolatot.
          Egyetlen másodperc alatt tért vissza a testembe az idegesség a Vérfarkas közelében. Zavartan sétáltam mellette, haladva az kávézó belseje felé. Megszólalni sem tudtam... egyszerűen gyönyörű volt. A legfelső emeletre mentünk. Én tátott szájjal szedtem a lépteimet, Tao pedig az arckifejezésemet látva csak mosolygott.
          Egy ablak melletti asztalra esett a Vérfarkas választása... mindketten helyet foglaltunk, én szinte azonnal az ablaküvegre tapadtam, és csak bámultam kifelé... gyönyörködve a látványban. Nagyokat sóhajtoztam, és csak mosolyogtam. Olyan lehettem, mint egy kisgyerek, akit először visznek cirkuszba a szülei.

          - SungYeon... – szólalt meg Tao, miután megkaptuk a rendelt italainkat - ...lehet, hogy tolakodónak fogok tűnni...

          - Igen? – fordultam el az ablaktól.

          - Azt jól látom, hogy nem vagy közömbös a Vér... khm... a Vámpír számára...

          - ...i..gen? – remegett meg picit a hangom.

          - De úgy sejtem, hogy ő sem hagy hidegen téged... – döntötte picit oldalra a fejét - ...jól sejtem?

          - Hát... – sóhajtottam egyet - ...nem tudom... – sütöttem le a szemeimet.

          - Én tudom... – válaszolt helyettem - ...láttam, hogyan reagálsz a közelében – mosolygott.

          - Láttad? – kerekedtek a szemeim, alig hallhatóan kérdeztem.

          - Igen... – biccentett aprót - ...ott a romos épületnél, amikor ideges lettél, és ő volt az, aki lecsillapított.

          - Lehet... – sóhajtottam ismét.

          - Ezt csak az nem látja, aki nem akarja... – nézett mélyen a szemembe - ...mint például te magad.

          Nem tudtam reagálni Tao utolsó mondatára... ennyire nyilvánvaló lenne? Cikáztak a fejemben a gondolatok és a kérdések is. Gyorsan elfogyasztottuk az italainkat, bármennyire is szerettem volna tovább élvezni Tao társaságát, képtelen voltam rá az utolsó megjegyzését hallva. A Vérfarkas udvariasan rendezte a számlát, majd elhagytuk ezt a lenyűgöző épületet, és hazamentünk.

          - Szerintem gondolkodj el azon, amit mondtam... – súgta fülembe, mielőtt beléptem volna a lakásba - ...ha valóban közömbös lenne a számodra, nem reagálnál így...

          - Tao? – pillantottam rá vérvörös arccal.

          Nem válaszolt, csak kinyitotta előttem az ajtót. Bekísért a nappaliba, én hellyel kínáltam, ő pedig elfogadta. SeungHyun az étkezőasztalnál ücsörgött egy boszorkánykönyvet lapozgatva. JunHong épp az emeletre vonult TaeMin társaságában, JongHyun pedig... JongHyunt nem találtam a lakásban. Csalódottan felsóhajtottam, majd leültem Tao mellé, és beszélgetni kezdtünk... picit kötetlenebb témákról. Egy viccesebb mesélnivalója alkalmával hangosabban felnevettem... a teraszajtó kinyílt, majd idegesen becsapódott.
          Oldalra pillantottam, JongHyun sétált a konyha felé egy dúvad módjára. A szemei szikrákat szórtak, vagy felém vagy pedig Tao felé. Megtámaszkodott a pulton, és csak bámult. Elfordítottam róla a tekintetemet, és újra Taora figyeltem. Picit ideges voltam JongHyun pillantásaitól, de próbáltam leplezni.

          Alig egy órával később nyílt a bejárati ajtó, dühödt léptek zaját hallottam meg. De nem foglalkoztam vele először... viszont amikor MinYoung megjelent a nappaliban, fújtatva és kissé remegő hangon köszönt, tudtam, hogy valami komoly dolog történt. A lépcső felől trappolás hallatszott...halkabb szóváltás, majd néhány pillanattal később pedig TaeMin jelent meg MinYoung előtt, és vonta őt kérdőre... Ajtónyitódás, majd csukódás, hazaért a másik két lány is. Megdermedtek a nappaliban... illetve mindannyian megdöbbentünk.

          - T-taeMin... – suttogta MinYoung a Vámpírlovagjának, de nem hallotta meg.

          - Hozzá mertél érni az Asszonyomhoz? – kérdezte felbőszült állapotban TaeMin.

          Nem is akármennyire komoly dolog történt. Az egyik Vérfarkasunk szemet vetett az Angyalunkra... ezzel még így hirtelen nem is lett volna probléma, csak arról elfeledkezett ez a kedves Farkas, hogy az az Angyal egy Vámpírlovag Menyasszonya... Most mi lesz?!