49. fejezet (MinYoung POV)

           A négy vérfarkas illően köszönt, majd beljebb sétált SungYeon mögött. A nappali ajtajában felsorakoztak egymás mellé, mélyen meghajoltak előttünk, majd az egyikük előrébb lépett.

          - Köszönjük, hogy itt lehetünk... – szólalt meg - ...az én nevem JoonMyun!

          Egyszerre morrantunk fel, csak néztük a felsorakozott Vérfarkasokat. SungYeon is visszalépett JongHyun mellé, aki rögtön összekulcsolta az ujjait az övéivel...

          - Szeretnénk bocsánatot kérni, amiért megtámadtunk benneteket... – kezdett bele JoonMyun - ...bár akaratunk ellenére történt minden.

          -  Ha lehet, akkor ne ragozzuk tovább ezt a témát... – szólalt meg SungYeon - ...bemutatnád a társaidat is, JoonMyun?
          - Igen! - bólintott - Ő itt LuHan - mutatott a legfiatalabbnak tűnőre - Ő JongIn, végül pedig Tao.
          - Legyetek üdvözölve - reagált elsőként SungYeon - Ismerkedjetek meg a családommal. A legfiatalabb húgom, JiWon és a Védelmezője SeungHyun. A fekete hajú lány MinAh, a középső húgom és a Védelmezője JunHong. Öhm - nyelt egy nagyobbat - MinYoung, a harmadik húgom és a Védelmezője TaeMin - a Vámpírlovagom a derekamra szorított. - Mellettem pedig JongHyun.
         - SungYeon védelmezője - fűzte hozzá megjegyzését a Vámpírlovag, széles mosolyra húztam a számat JongHyun reakciójától, TaeMin halkan felsóhajtott.
         - Örülünk a találkozásnak! - felelték egybehangzóan a Vérfarkasok, meghajoltak előttünk.

         - Még valami? – szólalt meg kissé morcosan TaeMin, mire ismét megszorította a derekamat..

         - Igazából... – kezdett bele JoonMyun - ...szeretnénk jóvátenni, amit csináltunk, és arra gondoltunk, hogy elvinnénk egy kicsit kikapcsolódni a lányokat... – nézett ránk.

          - Kikapcsolódni? – kerekedtek TaeMin vörös íriszei, egyetlen határozott mozdulattal húzott magához – Úgy érted, hogy randizni? – emelkedett meg a hangja a Vámpírlovagomnak.

          - Nem! – rázta meg a fejét JoonMyun – Csak beszélgetni szeretnénk... – sóhajtott.

          - Mi lenne, ha ezt mi döntenénk el? – szólalt meg SungYeon – Ha a lányok szeretnének kikapcsolódni a vendégeinkkel, akkor úgysincs más választásotok.

          - Ugye nem akarsz elmenni egyikükkel sem? – pillantott rám TaeMin kérdő tekintettel.

          - Hát... – nyeltem egy nagyot - ...nem igazán terveztem. Nem örülnél neki? – kérdeztem.

          - Annak, hogy egy kutya társaságában töltsd azt az időt, amit velem is tölthetnél... – suttogta fülembe - ...nem. Egyáltalán nem díjaznám! – folytatta már picit hangosabban.

          - Féltékeny vagy? – kacérkodtam picit.

          - Kire? – próbálta leplezni az érzelmeit, ahogy rám nézett – Egy kutyulira? – nevette el magát.

          - Ki a kutyuli? – lépett hozzánk az egyik Vérfarkas – Vérszívó... – fordította tekintetét TaeMinre.

          - Öhm... – nyeltem egy nagyot - ...ha... ha lehetne... – toltam picit hátrébb TaeMint.

          - Ő kezdte... – morogta a Vérfarkas.

          - Te pedig befejezed... – néztem a Vérfarkasra haragosan - ...nem vagyok tárgy, amiért viaskodni szokás! – háborodtam fel kissé.

          - Sajnálom! – szólalt meg TaeMin, majd finoman meghajolt – Ha szeretnél picit kimozdulni... – pillantott rám - ...akkor én nem akadályozhatlak meg benne...

          Hirtelen nem értettem TaeMin viselkedését. Először nem akarta, hogy elmenjek valahova a Vérfarkasok egyikével, most pedig szinte a karjaiba lök... képletesen szólva.

          - MinYoung... – szólalt meg barátságos és higgadt hangon a Vérfarkas - ...van kedved egy kis kikapcsolódáshoz?

          - Öhm... – ráncoltam picit a szemöldökömet - ...JongIn, igaz? – néztem kérdőn rá.

          - Igen – bólintott.

          - Nem kell aggódnod, TaeMin-ah... – néztem a Vámpírlovagomra - ...tudok vigyázni magamra!

          - Jól figyelj, Vérfarkas! – nézett JongInra – MinYoung hozzám tartozik! Ezt vésd az eszedbe! – emelte fel fenyegetően a mutatóujját.

          JongIn nem válaszolt, csak gúnyos mosolyra húzta a száját, majd aprót biccentett. Kezét a derekamra tette, TaeMin tekintete egy pillanatra haragossá vált JongIn mozdulatát látva. Elhúzódtam a Farkastól, visszaléptem TaeMinhez, apró puszit nyomtam az arcára búcsúzásként.

          - Mehetünk... – pillantottam a Vérfarkasra, majd elindultam az előtér felé.

          - Rendben... – suttogta mosolyogva mögöttem sétálva.

          - Hova megyünk? – kérdeztem a lakásból kilépve.

          - Meglepetés... – válaszolta mosolyogva – Szabad? – ajánlotta fel a karját.

          - Ha a karomra értetted, akkor igen... szabad – válaszoltam mosolyogva, majd belekapaszkodtam a karjába, és útnak indultunk.

          - Miért épp egy Vámpír? – kérdezte.

          - Nem tudom... – feleltem - ...így alakult – húztam halvány mosolyra a számat.

          - Egy ember és egy Vámpír... teljesen megszokott párosítás - jegyezte meg.

          - Ember?! – néztem rá hirtelen, és szorítottam meg a karját.

          - Miért nézel így? – lepődött meg – Talán nem az vagy? – értetlenkedett.

          - Hát... öhm... – sóhajtottam fel egy hatalmasat - ...n-nem... – feleltem.

          - Akkor mi? – álltunk meg a sétánkban.

          - An...gyal... – motyogtam - ...egy Angyal vagyok...

          - ANGYAL?! – ugrott hátrébb tőlem picit – Komolyan mondod, MinYoung? – hitetlenkedett.

          - Igen! – bólintottam.

          - Huh... – fújtatott - ...ezt... hát ezt nagyon nem gondoltam volna... – szedte szaporábban a levegőt.

          - Talán baj? – néztem rá kérdőn.

          - Nem! – vágta rá azonnal – Csak még fel kell fognom... – mosolygott - ...de így még nehezebb elhinnem, hogy egy vérszívó a védelmeződ...

          - Nem vérszívó, hanem Vámpírlovag! – fejeztem ki nemtetszésemet – Leköteleznél, ha nem szidnád a jelenlétemben TaeMint!

          - Ősi ellenségek vagyunk... – mosolygott - ...nem tudok másként viselkedni vele.

          - Pedig muszáj leszel, JongIn! – szorítottam meg a karját – Vagy különben most azonnal eltűnök, és akkor fuccs a békülési szándékodnak.

          - Öhm... Kai... és... eltűnsz?

          - Igen... – válaszoltam, majd el is tűntem mellőle.

          JongIn megdermedt az utcán, azonnal keresni kezdett... forgatta a fejét utánam kutatva, majd hátrafordult, meglepetten találta szemben magát velem.

          - Hello... – mosolyogtam rá - ...megijedtél?

          - MinYoung?! Ezt hogy csináltad? – értetlenkedett.

          - Teleportációnak hívják... – vigyorogtam.

          - Tudom, hogy hívják... de... – pislogott nagyokat.

          - Ha az érdekel... akkor válaszolok rá. Vannak szárnyaim, de idekint nem használom őket. Csak teleportálni szoktam...

          - Értem... – sóhajtott fel, lassan kezdte felfogni, hogy mi is történt körülötte.

          - Szóval akkor Kai... – mosolyogtam - ...jól viselkedsz a nap hátralévő részében?

          - Igen... – mosolygott - ...menjünk! – ajánlotta fel ismét a karját.

          Beleegyezően bólintottam, majd a karjába kapaszkodtam. Két utcasarkot sétáltunk még, majd inkább a tömegközlekedés mellett döntött a Vérfarkas. Azt hittem, hogy a város másik végébe buszozunk, mikor már épp leszálláshoz készültünk. Ismét sétáltunk egy keveset, majd egy hatalmas és kissé zajos épülethez érve megálltunk.

          - Remélem, hogy tudsz korcsolyázni... – mosolygott.

          - I-gen... – motyogtam – Miért? – kerekedtek a szemeim.

          - Akkor ideje, hogy megmutasd mit tudsz! – nevetett, majd megragadta a csuklómat, és futni kezdtünk.

          Gyorsan bérelt két pár korcsolyát, majd újra futni kezdett a csuklómat szorítva. Felvettük a korikat, majd a pályára léptünk. Nagyon régen volt már rajtam korcsolya, és picit idegesen tettem a lábaimat egymás után, korcsolyamozdulatokat imitálva. JongIn mosolyogva csúszkált mellettem, mintha ezzel a lábán született volna.
          Közelebb csúszott hozzám, és megfogta a csuklómat. Lassan húzni kezdett maga után, körbe-körbe a jégen... amikor már stabilabbnak éreztem a talajt, elengedte a csuklómat, velem szembe fordult, háttal csúszott tovább. Megráztam a fejemet a produkálásán, és a pálya széle felé vettem az irányt.
          JongIn azonnal utánam jött. Amikor hátra néztem, megcsuklott a bokám, és... és JongIn elkapott, mielőtt elzakózhattam volna. Egyik keze a karomat szorította, másik keze a derekamra került, megtartva ezzel az egyensúlyomat. Az arca vészesen közel került az enyémhez, az orrunk összeért. A másodperc tört része alatt vörösödtem el... néhány pillanatig egymás szemébe néztünk, majd JongIn egy váratlan pillanatban ajkaimra simította az övéit. Megremegtem. Viszonoztam... volna... majdnem a csókot, de elhúzódtam tőle. Épp elértem a korlátot, megkapaszkodtam benne, nem volt szükségem tovább JongIn támasztékára.

          - MinYoung... – suttogta a szemembe nézve - ...n-ne haragudj, de elragadott a hév...

          - Menjünk! – néztem rá bosszúsan – MOST! – hangsúlyoztam.

          - Ahogy akarod... – sütötte le a szemeit

          - Így akarom! – fújtattam – Nem érdekel, hogy jössz vagy maradsz, de én most megyek...

          Ellöktem magam a korláttól, majd dühödten pakoltam egymás után a lábaimat, és csúsztam a kijárat felé. Már nem is érdekelt, hogy megállok-e a lábamon, vagy sem. Csak mielőbb el akartam innen tűnni... de a teleportálás túl feltűnő lett volna... főleg ennyi ember között. Sietve átvettem a cipőmet, JongIn is mellém ért időközben.

          - Hazakísérlek... – motyogta alig hallhatóan.

          - Az jó lesz, mert fogalmam sincs, hova hoztál! – fújtattam még mindig.

          - Sajnálom, MinYoung! – bámult meredten a padlóra.

          - Sajnálhatod is! – reagáltam hevesen – Ezért hoztál ide?! Ez volt a célod, JongIn?! – meresztgettem a szemeimet.

          - Nem volt szándékos... – motyogott tovább, majd felemelte a fejét, a tekintetünk találkozott - ...a pillanat heve... véletlenül történt...

          - Véletlenül? – kérdeztem vissza – Na, jó, elég! Induljunk! – álltam meg az öltöző ajtajában.

          A visszaút alatt egyetlen szót sem szóltam JongInhez. Egyfolytában arra gondoltam, amit TaeMinnek mondtam az elválásunkkor. Azt mondtam, hogy tudok vigyázni magamra, erre ez történik... Szerencsére rövidebbnek tűnt az út visszafelé, mérgesen sétáltam a ház felé, nyomomban JongInnal. Rövidre sikerült ez a békülés, de azt hiszem, hogy jobb is így.

          Remegő kézzel nyitottam ki a bejárati ajtót. Mindent ledobtam az előtérben, és a nappaliba siettem. SungYeon és a harmadik Vérfarkas a kanapén ücsörgött, jó ízűen beszélgettek. JongHyun a konyhapultot támasztotta, szemei szikrákat szórt feléjük. Idegesen léptem be, a hangom is megremegett. JongIn szorosan mögöttem sétált. Siető lépések zaját hallottam meg a lépcső irányából...

          - Mi történt, MinYoung? – kérdezte JunHong, szinte megfagyott, amikor rám nézett.

          - S-semmi... – feleltem idegesen.

          - Egy csók nem igazán nevezhető semminek... – jegyezte meg alig hallhatóan.

          - Cssh! – tettem ujjamat a számra, hogy elnémítsam ezzel JunHongot.

          De késő volt. A következő pillanatban TaeMin ugrott le a lépcső utolsó fokáról. Kérdő szemekkel méricskélt mindhármunkat. Hol rám nézett, hol JongInra, hol pedig JunHongon ragadt meg a figyelme.

          - Mi folyik itt? – szólalt meg dühödten.

          - TaeMin-ah... – emeltem fel a kezeimet - ...nyugodj meg, kérlek. Az egész egy semmiség...

          - SEMMISÉG?! – mordult fel, a vörös szempár szikrázott még mindig.

          TaeMin felemelte a mutatóujját, minek következtében JongIn hirtelen megdermedt mögöttem. TaeMin közelebb sétált a Farkashoz, egészen az arcáig hajolt... visszafagyasztotta az időt, JongIn TaeMin arckifejezését látva hátrébb ugrott a döbbenettől, és ijedten nézett maga elé. A Vámpírlovag egy kiskanál vízben képes lett volna megfojtani ott helyben.

          Kilincsnyomódás zaja... ajtónyitódás hangja... a bejárat felé néztem, JiWon és MinAh érkezett haza a kísérőikkel, ledermedtek a nappaliba lépve. Még köszönni is elfelejtettek abban a pillanatban, amikor szemtanúi lettek a jelenetnek. TaeMin még mindig JongIn arcába volt hajolva, felbőszülten fújtatott, senki nem mert megszólalni.

          - T-taeMin... – suttogtam neki, hátha eléri őt a hangom.

          - Hozzá mertél érni az Asszonyomhoz?! – kérdezte a Vámpírlovagom.

          A vér is megfagyott bennem... bennünk... A szobában újra minden megfagyott... A mellkasom izgatottan emelkedett fel és le, ha nem teszünk valamit, akkor egymásnak esnek... Vagyis TaeMin JongIn nyakának ugrik záros határidőn belül... de mit?!