52. fejezet (JiWon POV)

          A Vérfarkasok távozása után mi is követtük MinAh példáját, és az emeletre vonultunk SeungHyunnal. Egy pillanatra még visszanéztem a lépcső tetejéről, a Vámpírlovag épp akkor ölelte magához az Angyalát. Elmosolyodtam.

          - Minden rendben... – suttogtam még mindig mosolyogva.

          - Hogyan? – fordult vissza SeungHyun.

          - Semmi... – feleltem, majd SeungHyunhoz siettem - ...csak kibékültek!

          - Értem... – mosolyodott el ő is - ...akkor most már tényleg minden rendben.

          - Igen – bólintottam.

          SeungHyun megállt a vendégszoba ajtaja előtt, ahol mostanában töltöttem az éjszakákat. Megfogta mindkét kezemet, finoman megszorította őket, majd összekulcsolta az ujjait az enyéimmel. Sokszor fogta már meg a kezemet, és ölelt is magához, de most mégis másnak tűnt ez az érzés... annyival többet éreztem benne.

          Kissé elpirult arccal néztem SeungHyunra, a tekintete a szokottnál is csillogóbb volt. Minden reakciója másnak tűnt most, mint eddig... olyan, mintha attól félt volna, hogy egyetlen másodperc alatt elveszíthet... Nagyot sóhajtottam, és közelebb léptem SeungHyunhoz.

          - Oppa... – motyogtam mellkasára hajtva a fejem.

          - JiWonnie... – suttogta tincseimre, majd apró puszit nyomott a fejem tetejére.

          SeungHyun lazított az ujjai szorításán, majd elengedte a kezeimet. Mindkét karját a derekamra kulcsolta, és egyetlen mozdulattal húzott magához... még közelebb. A fejemet a mellkasába temettem; hallottam, ahogy szabályosan dübörög a szíve a bordái között. A karjaimat a nyakára fontam, picit lábujjhegyre emelkedtem, és még szorosabban öleltem őt át. A szívverése még hevesebb lett, vele egy időben kezdett lüktetni az én mellkasom is. Egy ütemre dobogott mindkettőnk szíve... tökéletes összhangban.

          - Indulnom kell, JiWonnie... – suttogta fülembe kissé szomorkás szavait.

          - Muszáj? – kérdeztem alig hallhatóan.

          - Sajnos igen... muszáj... – mosolygott picit.

          - Akkor... – nagyot sóhajtottam - ...nincs más választásom.

          - Mire gondolsz? – kérdezte halkan.

          - El kell, hogy engedjelek... – motyogtam hozzá bújva.

          - ...nem megyek olyan messzire... – válaszolt.

          - Ezt hogy’ érted? – emeltem el a fejemet a mellkasától.

          - Csak a nappaliig megyek... – mosolygott.

          - Mi?!?! – kerekedtek a szemeim – Nem értem... – motyogtam értetlenül.

          - Itt leszek a nappaliban, JiWonnie... – ismételte meg az előző válaszát.

          - Tényleg?

          - Tényleg... – felelt még mindig mosolyogva.

          Még egyszer magamhoz öleltem SeungHyunt, megpuszilta a homlokomat, és az arcom mindkét oldalát... ahogy minden alkalommal, de most... most az arcomra adott puszi közelebb csúszott... mindkétszer a szám sarkát érintette lágyan, mire beleremegtem az érzésbe.

          Nagyot nyeltem, rákvörös arccal néztem SeungHyunra, akin szintén látszott némi halvány pír. Elléptem mellőle, majd becéloztam egyenest a szobaajtót. SeungHyun lesietett a nappaliba, én pedig a vendégszoba ajtaja mögé rejtőztem teljes képzavarban. Alig egy perccel később halk kopogtatást hallottam meg az ajtó mögött, egy kissé összerezzentem.

          - JiWonnie... – szólalt meg az ajtó mögött.

          - T-tessék... – reagáltam picit remegő hangon.

          - Lenne kedved a holnap délutánt velem tölteni? Csak velem... – kérdezte, a hangja a második mondatnál neki is megremegett.

          - Oppa... – sóhajtottam mosolyogva - ...persze, hogy lenne! – vágtam rá sietve.

          - Köszönöm! – megkönnyebbülten szusszant fel SeungHyun – Szép álmokat, JiWonnie!

          - Neked is, Oppa... – pirultam el újra.

          Elléptem az ajtótól, majd az ágyhoz rohantam. Bebugyoláltam magam a takaró alá, minél kevesebb látsszon ki belőlem, és a lehető legkisebbre összegubóztam zavaromban. Az arcom még picit lángolt, a szívverésem még mindig nem akart csillapodni. Nem emlékszem, hogy mikor sikerült végre elaludnom.

* * *

          Másnap reggel boldogan és kipihentem keltem fel, megdörzsöltem a szemeimet, a fürdőbe rohantam, vettem egy gyors zuhanyt, magamra kaptam a ruháimat, majd a földszintre indultam. Halk kacagásokat hallottam meg a lépcső tetején, SungYeon és MinYoung serénykedett a konyhában, ezt azonnal kivettem ahogy haladtam lefelé a lépcsőfokokon. De még két másik személy hangjára lettem figyelmes.
          Az utolsó lépcsőfokon megálltam, és kikukucskáltam a fal mögül. A két legidősebb nővérem épp reggelit készített... a hátuk mögött a két Vámpírlovaggal. TaeMin és JongHyun karjai finoman tartották MinYoung és SungYeon derekát, és követték őket minden egyes mozdulatban, néha össze is akadtak a lábaik. Nagyot mosolyogtam a falhoz bújva, amikor valaki finoman a vállamra tette a kezét.

          - Szia, JiWonnie... – suttogta a fülembe MinAh.

          - Szia, Unnie... – válaszoltam én is halkan - ...annyira cukik, és nem akarom őket megzavarni... – motyogtam még mindig halkan.

          - Tényleg nagyon cukik... – felelt mosolyogva MinAh.

          - Befejezhetitek a susmorgást... – szólalt meg a konyhából TaeMin - ...tudjuk, hogy ott vagytok a fal mögött.

          MinAh-val összenéztünk, hangosan elnevettük magunkat, végül a konyhába szaladtunk köszönteni a két nővérünket, és a Védelmezőiket is. SeungHyun az étkezőasztalnál ücsörgött, valamiféle boszorkánykönyvet lapozgatott, JunHong a teraszajtóban ácsorgott, és a reggeli eget kémlelte. Miután magamhoz öleltem mindenkit, az étkezőbe mentem, üdvözölni az én Védelmezőmet.
          SeungHyun azonnal félretette a könyvet, amint az asztal mellé léptem, a tekintetünk találkozott... Felrémlett bennem a tegnap esti búcsúzásunk pillanata, mire fülig vörösödtem. SeungHyun is észrevette a vörösségemet, amitől ő is picit elpirult. Nyeltem egy nagyot, picit megköszörültem a torkomat...

          - ...jó reggelt, Oppa! – szólaltam meg alig hallhatóan.

          - Szép reggelt, JiWonnie... – állt fel az asztaltól.

          - Szia, JunHong! – biccentettem a vörös Angyal felé.

          JunHong gyors fejfordítással viszonozta a köszönésemet, majd el is fordult tőlünk. SeungHyun szorosan magához ölelt, megpuszilta a homlokomat... egy lélegzetvételnyi időre megtorpant, majd az arcom két oldalát is apró puszival jutalmazta. Nagyot sóhajtottam mindhárom érzésre, és széles mosollyal az arcomon néztem SeungHyun mélybarna szemeibe.
          SungYeon és MinYoung feltűnés nélkül terített meg nekünk a reggelihez, majd fel is tálalták az ínycsiklandozó falatokat. Még mindig a nyomukban a két Vámpírlovaggal. Az asztalhoz parancsoltak mindannyiunkat, kényelmesen elfogyasztottuk a finomságokat, majd a lakmározást követően szusszantottunk egyet.

          - Akkor öltöztök, Lányok? – kérdezte JunHong közel félóra szieszta után.

          - Öltözni? – kérdeztem kikerekedett szemekkel – Mindnyájunknak? – néztem rá picit értetlenül.

          - Igen! – bólintott határozottan.

          - Van valami közös program? – kérdezte MinAh.

          - Ami azt illeti... – reagált SeungHyun - ...arra gondoltunk, hogy együtt elmehetnénk a Cheonggyecheon patakhoz, kicsit sétálunk, aztán párban szétszéledünk a szélrózsa minden irányába, ki amerre tervezett menni... – mosolyodott el a mondat végére.

          - A Cheonggyecheon patakhoz? – döbbentem meg.

          - Nekem tetszik az ötlet! – kiáltott fel MinYoung.

          - Én is támogatom! – emelte fel a kezét SungYeon.

          - Akkor? Mire várunk még? – állt fel az asztaltól JunHong.

          Beleegyezően bólintottunk, majd mind a négyen felrohantunk a szobákba, hogy a sétához alkalmas öltözéket vegyünk fel. MinYoung mindhármunk arcára pazar sminket varázsolt, majd alig egy óra alatt el is készültünk.

A földszintre érve SeungHyunhoz futottam, és azonnal a nyakába ugrottam. Egy picit meglepődött az érkezésemen, mire mindketten elnevettük magunkat.
          A nővéreim is megölelgették a Védelmezőiket, felkaptuk a kabátokat és a táskákat, és elindultunk a patakhoz. Hiába volt délelőtt, tele volt emberrel a patak melletti sétálóutca. Átöleltük egymás derekát SeungHyunnal, és lassan sétáltunk a másik három nővérem mögött. SeungHyun szorított az ölelésén, közelebb húzott magához.

          - Tetszik? – suttogta fülembe.

          - Igen... – válaszoltam halkan - ...nagyon.

          - Örülök...

          Egy percre megálltunk a nagy sétálásban, SeungHyun szembe fordított magával, két keze közé fogta az arcomat, mélyen a szemembe nézett. A lábaim finoman remegni kezdtek. Elengedtem SeungHyun derekát, és a kezeire tettem a saját kezeimet. Gyengéden megszorítottam őket, mire egy mosolyt kaptam válaszul. Hüvelykujjával lágyan cirógatta az arcbőrömet, lassan közelebb hajolt az arcomhoz, az orrunk összeért. Szélesedett a mosolya.

          - Szereted a halakat? – érdeklődött mosolyogva.

          - I-gen... – motyogtam zavarodottan.

          - Én is... – válaszolt még mindig mosolyogva.

          
          Apró puszit nyomott az orromra, majd a homlokomra is, végül megint szorosan átölelt. Nagyot sóhajtottam Oppa karjai között, teljesen belebújtam a mellkasába, végképp megszűnt a külvilág körülöttünk. Elköszöntünk a többiektől, Oppa belekarolt a derekamba és útnak indultunk a számomra még ismeretlen helyre. Idegesen szálltam be a taxiba, SeungHyun arcán viszont egy csepp aggodalom sem látszott. Vagy csak nagyon jól titkolta.

          - Oppa... – szólaltam meg az autóban.

          - Igen? – pillantott rám.

          - Hova megyünk? – rebegtettem meg a pilláimat.

          - Meglepetés... – válaszolta féloldalas mosollyal az arcán.

          Nagyot sóhajtottam a választ hallva. Egyre kíváncsibb lettem, de nem akartam újra megkérdezni. Fél óra autózás után megérkeztünk egy hatalmas épületkomplexumhoz. Tátott szájjal szálltam ki az autóból. SeungHyun mosolyogva nézte az ámulatomat. Gyorsan belekapaszkodtam a karjába... egy picit féltem az emberektől, de amikor lassan végigsimított a hátamon a Boszorkánymester, majd megpihentette a tenyerét a derekamon, minden félelmem tova szállt. Nem éreztem azt, hogy kívülállók lennénk.
          Külsőleg semmi jele nem volt, hogy nem vagyunk emberi lények, SeungHyun mellett pedig az aggodalmam is alább hagyott. Egy apró puszi a tincseimre, egy biztató mosoly, egy gyengéd szorítás még, majd bementünk az épületbe. Belül nem kifejezetten volt pláza jellege, csak néhány bolt volt elszórva. Az alsó szinten viszont nyüzsgőbb volt a légkör. Amin legelőször megragadt a tekintetem az egy Kimchi Múzeum volt. Vágyakozó szemekkel néztem SeungHyunra, bólintott egyet, és megnéztük belülről is ezt a múzeumot. A múzeumból kilépve kanyarogtunk egy picit az épületben, majd megálltunk.

          - Op...pa... – dadogtam ámultan.

          - Azt mondtad, hogy szereted a halakat... – mosolygott.

          - Ühüm... – bólogattam leesett állal.

          - Akkor menjünk be, és csodáljuk meg ezeket a szépségeket... – tette kezét a vállamra, majd a két, hatalmas, henger alakú akváriumszerű bejáraton bementünk.

          Akváriumok tömkelege kísérte az utunkat egyre beljebb és beljebb haladva. Színpompás halakkal tele mindegyik. Csak ámultam és bámultam. Elképesztő látvány tárult elénk. A legveszélyesebbnek tűnő akvárium aligátorral, piranhával és kisebb cápákkal megtömött volt. Olyan lapos volt, hogy akár bele is lehetett volna nyúlni. De a sétánk során voltak még mókusok és mormoták is, mindenféle állat, aminek az élettere picit is a vízhez kötődik. A túránk végét a hosszú akvárium alagút tette felejthetetlenné, aminek a szélén volt egy mozgó járda is. Varázslatos.
          Az i-re a pontot mégis az alagút végén található pingvinekkel teli medence tette fel. Kis ideig gyönyörködtünk még a sarki állatokban, majd a kijárathoz mentünk. Az egész séta alatt SeungHyun egyetlen másodpercre sem engedte el a kezemet, összekulcsolta az ujjait az enyémekkel, amikor pedig megálltunk megcsodálni valamit, szorosan mögém állt, karjait a derekamra simította, és a vállamra tette a fejét megpihenni.

          - Tetszett a séta? – kérdezte kilépve az épületből.

          - Nagyon! – bólogattam hevesen.

          - Örülök neki! – mosolyodott el újra – JiWonnie... – fordított szembe magával, újra két keze közé fogta az arcomat - ...JiWonnie-m... – suttogta újra ajkaimra - ...szeretlek!

          - Oppa... – motyogtam félájultan - ...én...is... téged...

          Az alig egy centi távolságot egyetlen mozdulattal szüntette meg kettőnk között. Puha, bársonyos ajkait simította az enyéimre, és gyengéd csókot adott... a szívem hatalmasat dobbant, a térdeim megremegtem. Karjaimat nyakára fontam, és minden érzelmemmel viszonoztam az édes érintést.