53. fejezet (MinYoung POV)

          Fogalmam sem volt, hogyan szóljak TaeMinhez. Egyáltalán mit mondjak neki most. Az utolsó szavai visszhangzottak a fülemben. Csók?! Tényleg ezt mondta volna?! Nem hittem a saját fülemnek. De ahogy észrevettem, sem SungYeon, sem pedig JongHyun nem volt felkészülve erre... őket is ugyanolyan váratlanul érte. A szemem sarkából még láttam, ahogy Unnie és a Vámpírlovagja az udvarra megy...

          Nagyot nyeltem... kettesben maradtunk. Eddig a pillanatig nem éreztem magam ennyire feszélyezve TaeMin közelében... de most. Most minden megváltozott. Némán álltunk egymással szemben, és csak néztünk a másik szemébe... mélyen, lélekig hatolva. Elvesztem ebben a vörös íriszben. Most először éreztem, hogy a rabjává váltam ennek a szempárnak.

          Nem tudtam, hogy én tegyem-e meg az első lépést TaeMin felé, vagy inkább várjak, hogy ki mozdul meg előbb kettőnk közül... de hamar választ kaptam a szinte még ki sem gondolt kérdésemre. TaeMin egyetlen mozdulattal lépett elém, leküzdve a létező összes távolságot kettőnk között. A mellkasom az övéhez simult, még jobban elmélyült a tekintetünk... ha lehetett tovább fokozni a mélységét. Kissé hűvös bőrétől egy picit összerezzentem. Egy lélegzetvétellel később a Vámpírlovag megfogta mindkét kézfejemet, újra észrevétlenül reszkettem meg. Hüvelykujjával gyengéden cirógatta a kézbőrömet, majd lassú mozdulattal a homlokát az enyémhez támasztotta. Felsóhajtottam.

          Két pillanat múlva lazított az ujjai szorításán. Bal kezét óvatos mozdulattal a derekamra simította, rögtön beleremegtem a gyengéd és kissé hűvös érintésbe. Jobb kezével lassan végigsimított az arcélemen, ismét csak remegéssel tudtam válaszolni az érintésre, de egy halk sóhaj ezúttal kiszökött az ajkaimon. Ujjai közé fogta az államat, egy hangyányit megemelte a fejemet... lecsukódtak a szemeim a mozdulattól.
          Hideg ujjbegy ért az alsó ajkamhoz, majd lágyan végigsimított rajta, újabb hatalmas sóhajtás szakadt fel belőlem. Hideg lehelet táncolt a homlokomon, ami egy lágy és törődő csókkal zárult. Megremegtem... észrevehetően remegett bele a testem TaeMin gyengéd csókjába. Karjaimat a nyakára vezette, szorosan magához húzott, és átölelt. Egy Lényként forrt össze a testünk... Arcát a nyakamba fúrta, hideg bőre érintésétől megreszkettem, ugyanakkor fellángolt a testem. Lassan ringatni kezdett.

          - TaeMin-ah... – suttogtam alig hallhatóan, a kulcscsontjába temettem az arcomat.

          - MinYoung-ah... – sóhajtott fel - ...szeretném elfelejtetni veled azt a Vérfarkast... – suttogta fülembe.

          - Tae...Min... – motyogtam kissé bódultan.

          - ...és annak a csóknak az emlékét... – sóhajtotta még mindig a nyakamra, majd egy egészen lágy és gyengéd csókot lehelt a bőrömre - ...és ezt holnap meg is teszem.

          - T-tae...Min... – motyogtam még mindig.

          Hallottam, amit mond, amit a fülembe suttog, de képtelen voltam felfogni. Képtelen voltam elhinni, hogy ezeket most ő mondja... nekem. De ha fel is fogtam volna szavait, válaszolni már nem voltam képes... Az utolsó mondatától pedig egyszerűen bent ragadt a levegőm... lélegezni is elfelejtettem, ahogy kimondta a végső szavát. Még erősebben fontam át a nyakát a karjaimmal, még jobban öleltem magamhoz.
          A Vámpírlovag ugyanúgy ölelt magához, ahogy én őt. Eggyé váltunk ott abban a percben. A Bűnös Lélek és a Tiszta Teremtmény egy Lénnyé változott... Mindketten felsóhajtottunk. Fokozatosan lazítottunk az ölelésünkön, és húzódtunk picit hátrébb egymástól, de el nem engedtük a másik testét. A tekintetünk megint elmélyült... A vörös írisz fénye csillogott a szobában, az egész helyiséget beragyogta.

          A teraszajtó kinyílt, SungYeon lépett be rajta. Egy pillanatra felé fordítottam a tekintetemet... SungYeon arcára széles mosoly ült ki, halvány vörös pírrel megfűszerezve. Régen láttam már így mosolyogni, de az is lehet, hogy ilyen reakciót még semmi nem váltott ki belőle. A tekintetünk találkozott, az emelet felé biccentett, majd felrohant a lépcsőn. TaeMin ismét hátrált egy lépést, leengedte a karjait a teste mellé, én is elengedtem az ő testét.

          - Szép álmokat, MinYoung-ah... – mosolyogta szavait.

          - Neked is... Taemin... – feleltem én is halvány mosollyal az arcomon.

          - Ma éjszaka mi őrködünk Hyunggal... – felelt kérdő tekintetemnek, pedig még nem is fogalmazódott meg bennem a kérdésem.

          - Értem... – bólintottam.

          - Jó éjt! – finoman meghajolt, majd az udvarra sétált a másik Vámpírlovaghoz.

          Gondolkodás nélkül rohantam fel én is a lépcsőn, és futottam egészen Unnie hálószobájáig. Sietve nyitottam ki az ajtót, majd csuktam is be magam mögött. Az ajtónak támaszkodtam, a térdeim remegtek... most fogtam fel csak igazán TaeMin szavait. Elfeledtetni a Vérfarkast?! Elfeledtetni annak a csóknak az emlékét?! Egek!!! Halkan zihálni kezdtem, a pulzusom az egekbe mászott, az arcom paradicsomszínben pompázott.

          - Minden rendben, Minnie? – lépett elő a fürdőből SungYeon.

          - Re...rend...ben... – motyogtam.

          - Biztos? – sétált közelebb.

          - Igen... – bólogattam aprókat - ...csak valamit még fel kell dolgoznom...

          - Mit? – tágult ki a pupillája, ahogy rám nézett.

          - TaeMin szavait... – hebegtem alig hallhatóan.

          - Értem... – sóhajtott fel mosolyogva - ...gyere lefeküdni... – simított végig a karomon.

          Beleegyezően megráztam a fejemet, majd követtem SungYeont az ágyig. Azt sem tudtam, hogy jutottam el odáig, egyszerűen bezuhantam a párnák közé. Unnie rám terítette a paplant, megpuszilta a homlokomat, majd filmszakadás... olyan gyorsan elaludtam, mint akit egyetlen jól irányzott ütéssel fejbe vágtak. Megszűnt a külvilág. Egyedül TaeMin hangja rémlett fel, majd az is lassanként elhalványult.

* * *

          Halk motoszkálás ébresztett fel másnap reggel. SungYeon nem volt mellettem az ágyban, így rögtön tudtam, hogy ő garázdálkodik hajnalok hajnalán a szobában. Megdörzsöltem a szemeimet, feljebb ültem az ágyban. SungYeon vigyorogva lopózott egyik helyiségből a másikba, magában mintha valami dallamot dúdolgatna. Ez végképp ismeretlen volt számomra. Szabályosan vigyorgott és dudorászott.

          - Unnie? – néztem rá csodálkozva.

          - Oh... – állt meg hirtelen - ...túl hangos voltam, Minnie-m? – kérdezte.

          - Nehhem... – ásítottam bele a válaszomba - ...csak egy picit... – összeráncoltam a szemöldökömet - ...picit szokatlan a viselkedésed...

          - Oh... – mosolyodott el még jobban - ...hát...mondjuk azért, mert boldog vagyok? – nézett rám ragyogó szemekkel.

          - Unnie? – kerekedtek a szemeim.

          - Öhm... – pirult el picit - ...hagytam, hogy sodorjon az ár...

          Alig fogtam fel az okát a mosolyának, amikor egyetlen mozdulattal fordított nekem hátat, majd hagyott is magamra a hálónkba. Nem akartam tétovázni, lerugdaltam magamról a takarót, magamra kaptam a ruháimat, majd SungYeon után siettem.

          SungYeon a konyhában serénykedett, mögötte JongHyunnal. JunHong még szendergett picit a kanapén, majd felállt, és a teraszajtóhoz sétált. SeungHyun az étkezőasztalnál lapozgatta a könyvét. Az én Vámpírlovagom pedig a konyhapultot támasztotta, epekedően pillantgatott felém. Finoman bólintottam, egyetlen ugrással termettem előtte. Magamhoz öleltem, apró puszit nyomott a nyakamra, amitől megremegtem. Nagyot nyeltem, majd inkább a segítség mellett döntöttem.
          Beálltam Unnie mellé reggelit készíteni, amiben a Vámpírlovagom hűségesen követett. Karjait a derekamra simította, óvatosan tartott, majd egymásban botladozva próbáltunk a hozzávalókból valamiféle ehetőt készíteni. A lépcső irányából halk pusmogást hallottunk meg mindannyian. Összenéztünk, majd TaeMin a lépcső felé nézett.

          - Befejezhetitek a susmorgást... – szólalt meg mögöttem a Vámpírlovag - ...tudjuk, hogy ott vagytok a fal mögött.

          A két kis kémkedő hangosan felnevetett, majd előugrott a fal mögül. Először engem és SungYeont öleltek magukhoz, majd illően köszöntötték a Védelmezőinket. JiWon lassan sétált a Boszorkánymesteréhez, elé lépve őt is üdvözölte. MinAh lábujjhegyen lopakodott JunHong felé, lassan a csípőjére csúsztatta a tenyereit, egy másodpercre megugrott JunHong a hirtelen jött érintéstől. MinAh a fejét JunHong lapockáiba temette, karjait szorosan fonta JunHong derekára. A vörös Angyal két karjával hátranyúlt, és magához ölelte a Boszorkányát.

          Észrevétlenül megterítettünk Unnie-val, az asztalhoz parancsoltunk mindenkit, majd lassacskán elpusztítottuk az összes ételt a tányérokról. A reggeli után következhetett egy nagyobb szieszta...

          - Akkor? Mire várunk még? – állt fel az asztaltól JunHong.

          Bólintottunk, felrohantunk az emeletre. Egymást segítve kiválasztottuk a tökéletes ruhákat, majd mindhárom lányt kisminkeltem eme jeles alkalomból. Egy óra múlva már indulásra készek voltunk. Öleléssel köszöntöttük újra a Védelmezőket, bár JiWonnie-nak kicsit merészebbre sikerült az ölelése. Felkaptuk a holmikat, majd belevetettük magunkat a reggeli városba.

          A patak mellett sétálva szorosan bújtam Tae?in karjaiba, egyetlen pillanatra sem tudtam elszakadni tőle. SungYeon és JongHyun kézen fogva, szorosan egymás mellett sétált előttünk, MinAh és JunHong ujjai is összekulcsolva pihentek a testük mellett picit lemaradva tőlünk, JiWon és SeungHyun egymás derekába karolva lépdelt mögöttünk.

          - Mit szólnál egy kis városnézéshez? – suttogta fülemhez hajolva.

          - Örülnék neki... – feleltem mosolyogva.

          - Remélem, hogy tetszeni fog... – válaszolt kissé sejtelmesen.

          JiWon és SeungHyun köszönt el elsőként tőlünk, majd Unnie és JongHyun búcsúzott el. MinAh-ékkal együtt indultunk el a taxikhoz. Leintettek egyet, gyorsan elköszöntünk egymástól, majd mi is behuppantunk egybe. Kíváncsi voltam, hogy TaeMin hova szeretne elvinni várost nézni... annyi hely van itt, hogy megszámolni sem tudom őket... A sofőrnek adott címből sem tudtam rájönni, hogy hova akar menni, olyan halkan suttogta a fülébe. Kérdőn néztem rá, válaszul egy „Majd megtudod, ha ott vagyunk...” pillantást kaptam.

          Meg sem állt az autó még, TaeMin azonnal kiugrott, az én oldalamon termett egy szempillantás alatt, majd kinyitva az ajtót, lovagiasan nyújtotta felém a kezét, és segített ki a járműből. Az állam rögtön a földön végezte, amint körülnéztem, hogy hová is hozott el a Vámpírlovagom.

          - TaeMin... – ámuldoztam.

          - Azt nem mondtam, honnan nézzünk várost... – mosolygott rám gyermeki mosollyal.

          - Ez igaz... – bólintottam picit - ...lenyűgöző.

          - Menjünk!

          A Vámpírlovag gyengéden megszorította a kézfejemet, ajkaihoz emelte, majd egészen lágy csókot lehelt rá.

          - Én leszek az idegenvezetője, Kisasszony... – suttogta mosolyogva.

          - Köszönöm! – hajoltam meg lágyan az idegenvezetőm előtt.

          Közelebb húzott magához, néhány pillanatig szorosan átölelt, végül belevetettük magunkat a város szépségébe. Karját a derekamra tette, én az övére simítottam az enyémet, ölelkezve sétáltunk befelé a parkban. Egyetlen szót sem szóltunk a séta alatt, de nem is kellett... szavak nélkül, puszta sóhajokból megértettük egymást. Lágyan megcirógatta néha a felkaromat vagy az oldalamat, én pedig csak bújtam és bújtam a Vámpírlovaghoz. A felvonóhoz érve megtorpant, elengedte a derekamat, szembe fordított magával.

          - Még elég hosszú az út a toronyig... – biccentett a fejével - ...a felvonóra pedig sokat kell várni, ráadásul rengetegen vannak.

          Eddig fel sem tűnt, hogy mennyi ember járkál körülöttünk, semmit nem érzékeltem a külvilágból, csak és kizárólag TaeMinre tudtam koncentrálni. Kérdőn néztem rá, nem tudtam, hogy mire akar célozni a kijelentésével, de egy szempillantással később már mindent értettem. A torony tetejében találtam magam. TaeMin finoman szorította mindkét kezemet... megráztam a fejemet, egy széles mosollyal jeleztem, hogy nem igazán értek egyet ezzel. De a cél az volt, hogy mielőbb feljussunk a toronyba.
          Újra egymásba karoltunk, és elindultunk felfedezni a torony összes rejtett és nem rejtett titkát. Az első utunk egy csillagvizsgálóba vezetett, majd onnan egy játékmackó múzeumot céloztunk meg. Engedelmesen követtem mindenhova az idegenvezetőmet, körbejártuk az egész tornyot, mindenhol megálltunk. A túra végeztével különös szakaszhoz értünk. Kikerekedett szemekkel néztem a Vámpírlovagra. Picit megrázta fejét ellentmondóan, majd elém lépett. Egyik kezét a derekamra simította, másik kezét a tarkómra tette... az arcához húzott. A lélegzeteink érzéki táncot lejtettek, beleborzongtam a közelségébe.

          - A mi szerelmünkhöz nem kell lakat... – suttogta ajkaimra - ...örökké fog tartani... – csókolta meg a homlokomat - ...szeretlek, Minnie-m! - sóhajtotta ismét a számra.

          - A lelkem veled van tele... – lihegtem telt ajkaira.

          A Vámpírlovag szorított egyet a derekamon, a tincseimbe bújt az ujjaival, és ajkaira húzott. Hűvös, de mégis forró csókja elégette a számat. A térdeim egy pillanatra megcsuklottak. Ösztönösen kulcsoltam karjaimat a nyakára, és húzódtam még közelebb a testéhez. A gyengéd csók lassan elmélyült, a szemeink lecsukódtak... újra egy Lénnyé olvadtunk. Tökéletesen Bűnös Tiszta Teremtménnyé.