36. fejezet

          Megdermedtem. A lányok nem vették észre, nem akartam szólni, hátha csak én láttam rosszul, és csak valamiféle fény villant be, nem a farkasok szemei.

          - Köszönöm, Unnie! – ugrott JiWon MinYoung nyakába.

          - Nincs mit, JiWonnie! – ölelte magához a legkisebbet – Indulhatunk? Készen állsz?

          - Igen! – bólogatott hevesen.

          MinYoung elengedte JiWont hátrébb lépett tőlünk, széles mosolyra húzta a száját, majd egy pillanattal később kitárta hófehér szárnyait. Csillogó szemekkel bámultunk az Angyalunkra, az erdő felé néztem, amikor újra megláttam az aranysárga szempárokat. Ökölbe szorítottam a kezeimet, és hagytam, hogy a testemen lassan úrrá legyen a forróság.

          - Azt hiszem, hogy ki kell hagynunk a ma esti repülést, JiWonnie – szólaltam meg suttogva.

          - Mi történt, Unnie? – fordult felém a legkisebb.

          - Baj... nagyon nagy baj... – suttogtam.

          - Unnie... – lépett hozzám MinAh is - ...itt vannak... – nézett ő is az erdő irányába.

          - Igen... – bólintottam.

          Egyre több szempár csillant meg a fák között a sötét éjszakában, és másodpercről másodpercre lettek még tisztábbak, majd rajzolódtak ki egyre jobban az alakjaik. MinYoung összébb húzta a szárnyait, de nem húzta be őket teljesen. JiWon is szembefordult egykori támadóival, az ő kezei is ökölbe szorultak. Egymás mellé sorakoztunk, és vártuk, hogy szépen lassan közelebb érjenek a támadóink. A négy szempár hirtelen megduplázódott, immáron nyolc farkas közelített felénk.

          - JunHong – suttogta maga elé alig hallhatóan MinAh.

          A másodperc tört része alatt bukkantak fel mögöttünk a Védelmezőink. Mindannyian szorosan mögénk léptek, és simították karjaikat a derekunkra... kivéve egy valakit. TaeMin megfagyva állt MinYoung mögött, az arcáról egyértelműen leolvasható volt a döbbenet minden egyes jele. Mozdulni sem tudott a látványától...

          - TaeMin...? – fordultam felé, mire összerezzent.

          - Egy... Angyal...? – formálta a szavakat.

          - Igen... – suttogta MinYoung maga elé lesütött szemekkel - ..az vagyok!

          - Most nem érünk rá ezt megvitatni! – szakította meg a beszélgetésüket SeungHyun.

          - Ez igaz! – reagált azonnal TaeMin, és szorosabban MinYoung mögé lépett.

          - Sajnálom... – suttogta MinYoung TaeMin felé fordulva.

          - Majd megbeszéljük... – felelte, és elfordította MinYoungról a tekintetét.

          A nyolc farkas alig két méterre állt meg tőlünk, és kezdtek alaposan méricskélni minket. Picit helyezkedtem, hogy kellő időben tudjak támadásba lendülni, ha szükséges. JongHyun finoman megszorította a derekamat, önkéntelenül mosolyodtam el az érintésére, és éreztem, ahogy lassanként visszahűl a testem... nagyon nem jókor időzített a lehűtésemmel. TaeMin ellépett MinYoungtól, és elénk sétált.

          A farkasok összenéztek, majd gúnyos vigyorra húzták a szájukat. Ők is támadó pozícióba helyezkedtek, néhány lépést tettek egymástól, az aranysárga szemeik felragyogtak a sötét éjszakában. JongHyunra néztem, és neki is felragyogtak a vörös íriszei... haragosan csillogott a tekintete.

          - Lányok... – szólalt meg SeungHyun - ...most rajtunk a sor, Védelmezőkön.

          - SeungHyun – fordult JiWon a védelmezője felé, picit rémült tekintettel.

          - Nem akarnak megölni minket... – szólalt meg JunHong.

          - JunHong? – néztem a másik Angyalunkra.

          - Élve akarnak... – felelte - ...mindannyiunkat.

          - Titeket is? – rémült hangon fordult MinAh JunHong felé.

          - Újra találkozunk?! – szólalt meg az egyik farkas – Ha tudom, hogy Angyal vagy, akkor nem hagylak futni... – vigyorgott MinYoungra, úgy tűnt, hogy ő a falkavezér.

          - JongIn... – szólalt meg egy másik - ...én sem hagytam volna futni – nevetett fel a másik, és lépett az előzőleg előrébb sétálthoz.

          - Ez igaz, Kris... – vigyorogtak egymásra, majd vissza MinYoungra.

          TaeMin újra fészkelődött picit, majd hirtelen felemelte a jobb kezét... de ezúttal csak a farkasokat bénította meg. Már épp készültem támadásba lendülni, amikor SeungHyun is előrébb sétált TaeMin mellé.

          - Várj egy kicsit, TaeMin-ah! – tette a vállára a kezét – Lehet, hogy manipulálják őket... – tett egy apróbb észrevételt SeungHyun.

          - Mire gondolsz, Hyung? – nézett a Boszorkánymesterre.

          - Amikor SungYeont megharapta az egyik, akkor méreg került a szervezetébe...

          - És? – kérdezett vissza.

          - A Vérfarkasoknak nincs mérgük... – mosolyodott el, ahogy kimondta a szavait.

          - Azt gondolod, hogy őket is valaki bábként használja?

          - Azt... – bólintott.

          A farkasok mozgolódni kezdtek, elmúlt TaeMin időleges bénítása. Egyszerre rázták a fejüket, fokozatosan feleszmélve az előzőleg történtekre. A szemük még sárgábban csillogott, a dühük egyre nagyobb lett... ismerős volt ez a jelenet.

          - TAEMIN! SEUNGHYUN! – kiáltottam rájuk – Gyertek hátrébb!

          - SungYeon? – fordultak meg egyszerre mindketten.

          A következő pillanatban mind a nyolc támadónk egyszerre lényegült át, és változtak vérszomjas farkasokká. Felrémlett bennem a támadásom napja, a karomra pillantottam, majd vissza a farkasokra. Mindkét kezemben azonnal megjelentek a tűzgömbök, a Vámpírlovag és a Boszorkánymester visszasétált a védelmezettjeikhez, én pedig előrébb léptem, nyomomban JongHyunnal. De most nem hűtött vissza... hagyta, hogy eluralkodjon rajtam a haragom.

          - Csak sebesítsd meg őket, SungYeon... – szólalt meg SeungHyun - ...van egy megérzésem velük kapcsolatban, aminek szeretnék a végére járni... – mosolyodott el a végén.

          - Megpróbálok finom lenni, de nem ígérem meg! – válaszoltam határozottan, majd fordultam újra a farkasok felé.

          JiWon is mellém sétált, bosszúsan nézett végig a Vérfarkasokon. Apró szélvihar söpört végig a tisztáson, ami lassanként erősödött fel, és vált hatalmas tornádóvá. A farkasok erősen kapaszkodtak a körmeikkel a földbe, nem sok hiányzott hozzá, hogy felemelkedjenek, és a tornádó tölcsérébe kerüljenek. JiWon arcára apró mosoly ült ki, ahogy látta a farkasok pillanatnyi félelmét... én is ösztönösen mosolyodtam el. MinAh a másik oldalamra somfordált, ő is széles mosollyal az arcán nézte a támadóinkat. Játékosan felemelte a jobb kezét, gonosz mosolyra váltotta eddigi széles vigyorát.

          - Csak finoman lányok... – mosolyogtam rájuk.

          - Csakis... – reagált MinAh, majd kiszemelt magának egy támadót, és a legközelebbi fához csapta.

          Hangos nyüszítéssel jelezte a fához érkezését a támadónk, mire három másik indult meg felénk... ők is ugyanarra a sorsra jutottak, mint MinAh legelőször kiszemeltje. Újabb hangos nyüszítések visszhangzottak az erdőből. JiWon sem bírt az erejével, újabb két Vérfarkasra került sor, de most JiWon kezei által. Körbe-körbe forgatta őket az előttünk táncoló tornádóban, csak kapálódzni és nyüszíteni tudtak a levegőben pörögve, majd ismét MinAh lendült támadásba, és az eddig pörgő farkasokat is a fához csapta. A maradék két dög engem szemelt ki, és indult el felém... a lányok rám néztek...

          - Minden rendben... – mosolyogtam - ...őket hagyjátok meg nekem. Ti már eleget játszottatok!

          - Ahogy akarod Unnie – felelte JiWon, majd lassanként szüntette meg a tornádót.

          A két farkas támadó állásba fészkelte magát, de ezúttal nem vártam meg az ugrásukat... közéjük hajítottam az idáig tartogatott tűzlabdáimat... és „robbantottam” szét őket. Újabb farkas vonyítás hallatszódott az éjszakában. SeungHyun időközben a fák között eszméletlenül heverőkhöz sétált, és teljesen megbénította őket. Ismét felnyüszítettek, de most halkabban, majd megdermedtek a földön. Sietve szedte a lépteit az általam időlegesen kiiktatottakhoz, és őket is ugyanúgy megbénította. Az erdőben megbénítottak visszaváltoztak emberi alakjukra, de továbbra is megbénulva hevertek a földön, azátn a maradék kettő is visszaváltozott, ők is mozdulatlanok maradtak.

          - SungYeon? – sétált hozzám SeungHyun – Van a házban pince?

          - Pince?! – kerekedtek a szemeim.

          - Az! – bólintott.

          - Fogalmam sincs, SeungHyun... de ha lenne, szerintem arról tudnék.

          - Valahova el kell őket vinni, hogy utána tudjak járni a megérzésemnek.

          - SeungHyun... – futott mellénk JiWon - ...mi lenne, ha abba a romos épületbe vinnénk őket, ahol mi is találkoztunk – vetette fel az ötletét.

          - Kitűnő ötlet, JiWonnie! – mosolyodott el a Boszorkánymester, majd megpuszilta gyorsan.

          - Akkor hajrá! – csapta össze a tenyereit JiWon.

          Elsőként TaeMin tűnt el két Vérfarkassal az oldalán és termett előttünk három szempillantással később, majd JongHyun cselekedett hasonlóképp. SeungHyun is két Vérfarkassal tűnt el egy kisebb lila ködfelhő kíséretében, de ő nem jött vissza. A maradék két támadót TaeMin vette újfent kezelésbe és eltüntette a szemünk elől őket.