38. fejezet

          Többször indultam el az ajtó felé, hogy végre közöljem a többiekkel a döntésemet, de valahogy mindig meggondoltam magam, és mielőtt megfoghattam volna a kilincset, visszaléptem. Az ablakomhoz sétáltam, és próbáltam az éjszakából erőt meríteni, próbáltam válaszokat találni a kérdésemre, de nem jártam sikerrel. Felemeltem a jobb kezemet, apró tűzlángok táncoltak a tenyeremben, szerettem volna, ha a játékommal egy kicsit elterelem a gondolataimat, vagy ha a sötétben már nem, akkor legalább a fényben megtalálom a kérdéseimre a válaszokat...

          - Noona... – rángatott ki a merengésemből JunHong.

          - JUNHONG! – kiáltottam fel rémülten.

          - Ne-ne haragudj, Noona... – nyugtatgatott - ...kopogtattam, de nem nyitottál ajtót, és aggódtam.

          - Nincs semmi baj, JunHong... – néztem rá, és tettem le a kezemet - ...mit szeretnél?

          - Tudom, hülye kérdés... – halvány mosolyra húzta a száját - ...tudtál dönteni?

          - Nem igazán... – sóhajtottam - ...hiába kerestem választ a sötétségben vagy a lángokban, nem találtam... – néztem ki újra az ablakon.

          - Akkor segítek keresni... – lépett hozzám közelebb.

          - Hogyan tudsz segíteni? – kerekedtek a szemeim, és néztem fel a Vörös Angyalunkra.

          - Ismerem a következményeket...

          - JunHong?! – néztem rá értetlenül.

          - Üljünk le... – pillantott az ágyra.

          - Nagyon komoly lettél... – rémültem meg egy pillanatra.

          - Mert komoly dologról van szó... – sóhajtotta.

          Nagy levegőt vettem, majd JunHong kérésére leültem az ágyra, ő is elhelyezkedett velem szemben.

          - Hallgatlak, JunHong... – motyogtam magam elé.

          - Tudom, hogy azon görcsölsz, hogyan dönts... – szólalt meg némi habozás után - ...de tisztában kell lenned a következményekkel is.

          - Milyen következményekről beszélsz? – értetlenkedtem továbbra is ezen a kijelentésén.

          - Mi lesz az Angyallal, hogy ha bűnbe esik... – nézett mélyen a szemembe.

          - BŰNBE ESIK?! – ugrottam fel egy pillanatra.

          - Noona... ülj vissza... – kapta el a csuklómat, és húzott vissza az ágyra - ...azt már mondtam, hogy az Angyalok Tiszta Teremtmények, bűntelen lények.

          - Igen – bólintottam.

          - Akiknek az elsődleges feladatuk az emberek védelme, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy Bűnös Lelkek jó útra terelése.

          - De nem minden ember Bűnös Lélek... – jegyeztem meg finoman.

          - Ez így van! Nekünk, Angyaloknak leginkább a Bűnös Lelkeket kell a jó útra visszaterelni, hogy megbocsátásra leljenek majd, ha eljön az ideje az elszámoltatásnak...

          - Értem. De az embereknek mi köze van most a mi dolgunkhoz? – kerekedtek a szemeim – Vagy a Vámpírlovagok is a Bűnös Lelkek közé tartoznak?

          - Részben igen – helyeselt – Abban az esetben, ha emberek voltak, és másik Vámpír harapása által lettek vérszívók, Bűnös Lelkeknek tekinthetők, akiket nem sikerült a jó útra visszaterelnünk.

          - De TaeMin született vámpír. Azt mondta, hogy ő nem másik vámpír által lett az, ami...

          JunHong nem reagált a mondatomra... éreztem, hogy elértünk a beszélgetés legkényesebb pontjához...

          - Eleve bűnben született? – kérdeztem.

          - Olyasmi... – motyogta - ...őket már nem lehet jó útra téríteni, a Sötétséghez tartoznak.

          - Kezd egyre zavarosabb lenni ez az egész... – ráncoltam össze a szemöldökömet.

          - Igen, azt elhiszem. Ha egy született vámpír, azaz egy Vámpírlovag egy embert szemel ki Menyasszonyának, az még a kisebbik gond...

          - Félek megkérdezni, hogy mi a nagyobbik gond... – megremegett a hangom a mondat végén.

          - A legnagyobb gond azzal van, ha egy Tiszta Lény válik kiválasztottá... – sütötte le a szemeit.

          - JunHong! Kérlek, bökd már ki, hogy mit tudsz! Mik a következményei?!

          - Ha MinYoungot megharapja, akkor elveszíti a szárnyait...

          - MICSODA?! – álltam fel az ágyról egyetlen mozdulattal.

          - Nem lesz többé Tiszta Teremtmény, mert bűnbe esik, és le kell mondania a szárnyairól, nem lehet többé Angyal...

          - Jun...Hong... – motyogtam magam elé – Nem lehet... – ráztam meg a fejemet.

          - Nem én hoztam ezt a döntést, hanem a Béke Őrzői...

          - Pompás... – mormogtam, a látásom egyetlen pillanat alatt változott homályossá.

          - Unnie... – szólalt meg valaki alig hallhatóan az ajtóban.

          - Minnie...? – fordultam a hang irányába, és töröltem meg a szemeimet.

          - Mióta ácsorogsz az ajtóban? – kérdezte JunHong.

          - Egy ideje... – sütötte le a szemeit.

          - Mégis mióta? – kérdeztem.

          - Igazából... – sóhajtott - ...JunHong után jöttem egyből, szóval... – még mindig a padlót bámulta - ...mindent hallottam.

          - Akkor tudod, hogy milyen következménnyel jár... – válaszolta JunHong.

          - Tudom... és... – elhallgatott.

          - ...és mi?- kerekedtek a szemeim, majd elindultam MinYoung felé.

          - ...és... vállalom... – suttogta.

          - Minnie?! – dermedtem meg a szavaitól.

          Továbbra is a padlót bámulta, az arcán megcsillant néhány könnycsepp, ahogy végigfolyt a bőrén. A vállai finoman rázkódni kezdtek. A döbbenettől még mindig nem tudtam megszólalni, de reagálnom kellett a szavaira. Egyetlen lépést tettem felé, és magamhoz húztam. Olyan szorosan öleltem át, ahogy csak tudtam. A zokogása felerősödött, a teste még jobban rázkódott a karjaim között. Néhány pillanattal később MinAh is megjelent a küszöbön.
          A tekintetünk találkozott. Fogalma sem volt, hogy miről beszélgettünk, de nem is érdekelte. MinYoung derekára fonta a karjait, és szótlanul átölelte a vékony testet. MinYoung hangosan felsóhajtott, a zokogás a korábbinál is erősebbé vált, egész testében remegett. Erősen szorítottuk őt magunkhoz, próbáltuk megtartani, mielőtt összeesik. JiWon is az emeletre jött. Egy másodpercre megrökönyödött. Nem bírtam tovább tartani magam... én is sírva fakadtam. Képtelen voltam elviselni a tudatot, hogy MinYoung mire akar vállalkozni egy Vámpírlovagért.
          JiWon végigsimított MinAh hátán, majd MinYoung karjain, végül engem ölelt magához oldalról. JunHong óvatosan elsomfordált mellettünk, minél kevesebb feltűnést keltve, majd magunkra hagyott a szobánkban. MinAh és JiWon sem bírt tovább a könnyeivel. Az ő testük is finoman rázkódni kezdett. Nem tudtak semmit, mégis velünk sírtak. Hosszú és néma percek teltek el zokogással és szipogással, amikor ismét ajtókopogtatás hallatszott.

Magamhoz szorítottam MinYoungot, megpusziltam az arcát, JiWont is megpusziltam, majd elszakítottam a karjaimat tőlük. MinAh-t is megpusziltam, aztán az ajtóhoz mentem. A két Vámpírlovag várt bebocsátásra, bár leginkább TaeMin volt az, aki felettébb ideges volt.

          - TaeMin? – szólaltam meg a döbbenetem után.

          - Beszélhetnénk? – kérdezte alig hallhatóan.

          - Nem épp a legjobb az időzítés... – feleltem, majd fordultam a lányok felé.

          - Tudom... – sütötte le a szemeit - ...de beszélni szeretnék veled, SungYeon.

          - Jól van! – bólintottam.

          Hátrébb léptem az ajtóból, TaeMin illően meghajolt, majd az ablakhoz sétált. JongHyun is meghajolt, majd ő is követte TaeMint az ablakhoz. A lányok megpuszilgatták egymást, MinYoung és TaeMin tekintete egy pillanatra találkozott, halvány mosolyra húzták mindketten a szájukat, majd a két másik húgom kíséretében MinYoung távozott a szobából. A két Vámpírlovaggal a szobában magunkra zártam az ajtót, és elhelyezkedtem az ágyon; kíváncsian vártam, miről szeretne velem beszélni TaeMin.

          - Csupa fül vagyok, TaeMin... – néztem a vörös szempár tulajdonosára.

          - Köszönöm, hogy szakítasz időt a beszélgetésünkre... – hajolt meg újra.

          - Mivel valószínűleg köze van MinYounghoz, így nincs kétség, hogy szakítok-e időt Rád vagy sem... – feleltem, majd JongHyunra néztem - ...bár azt nem tudom, hogy Te miért vagy itt.

          - Hyungnak hozzád van köze... – reagált TaeMin.

          - Hozzám?! – néztem rá értetlenül.

          - Igen! – bólintott az említett fél.

          - Most ezt hagyjuk! – emeltem fel a kezemet, és néztem JongHyunra, majd vissza TaeMinre – Beszéljünk arról, amiért jöttél TaeMin! – tettem vissza az ölembe a kezemet.

          - Igen... – sóhajtott.

          - JunHong felvilágosított elég sok dologról...

          - Akkor a következményeket is tudod... MinYoungra nézve.

          - Tudom... – válaszoltam - ...és nagyon nem tetszik.

          - Nekem sem! – vágta rá azonnal.

          - Akkor? – kerekedtek a szemeim.

          - Nem akarom, hogy vállalja a következményeket! – lépett előrébb egy lépést, a vörös írisz kissé bosszúsan csillant meg.

          - Akkor mit akarsz?

          - Mondtam, hogy mellette lenni...

          - Képes lennél örökre az Élőholtak között maradni azért, hogy MinYoung ne veszítse el a szárnyait? – értetlenül álltam a Vámpírlovag előtt.

          - Képes! – bólintott.

          Nagyot nyeltem TaeMin kijelentésén. Még nagyobb káosz lett a fejemben. MinYoung vállalja a következményeket, ha megharapja őt a Vámpírlovag. TaeMin nem akarja megharapni MinYoungot a következmények miatt. Folyamatosan járattam a szememet TaeMin és JongHyun között, nem tudtam ésszerű döntést hozni.
          Egy Angyal lemond a szárnyairól egy Vámpírlovag Teljessé válásához. Egy Vámpírlovag vállalja az Öröklétet az Élőholtak között, csak az Angyal ne veszítse el a szárnyait. És mi a helyzet a másik Vámpírlovaggal? Egy Vámpírlovag és egy mutáns. Pompás párosítás, bár talán kicsit kivitelezhetőbb... az volna?