40. fejezet

          A villanástól nem sokat láttam még, de abban biztos voltam, hogy Sárkányok állnak előttünk... Hét pompás színben tündöklő Sárkány. A Védelmezőink egyetlen lépéssel termettek a közelünkben. MinAh leengedte a szikladarabokat, JiWon is visszább vett a tornádó erejéből, én is csökkentettem a tűzlabdám méreteit, de el nem tűntettem őket...

          - Unnie... – lépett közelebb hozzám MinYoung, a szárnyait nem húzta vissza teljesen.

          - Nincs semmi baj, Minnie! – válaszoltam.

          - A Béke Őrzői – szólalt meg JunHong.

          - Sárkányok? – fordultam felé.

          - Alakváltók... – mosolygott a vörös Angyalunk - ...a leggyakoribb alak, amit magukra öltenek az a Sárkány alakja...

          - És most mi lesz? – kérdeztem.

          - Azért jöttek, mert mondandójuk van – felelte SeungHyun.

          - Hogyan fognak Sárkány alakjában kommunikálni velünk? – értetlenkedtem egy balga nőszemély módján.

          - Emberi alakot öltenek... – válaszolt SeungHyun.

          - Oh... – nyögtem ki, majd ismét a Sárkányok felé néztem.

          A bőrük ragyogott a sötét éjszakában, a szivárvány összes színében pompáztak, azt sem tudtam, hogy melyik Sárkányban gyönyörködjek. Lélegzetelállítóak voltak.

          A tenyereimből eltűntek a tűzlabdák, megfogtam MinYoung és JiWon kezét, JiWon MinAh kezét kapta el, majd erősen megszorítottuk egymás kézfejét, közelebb húztuk egymást. A Védelmezőink még közelebb léptek hozzánk, karjaikat a derekainkra kulcsolták, és magukhoz húztak. A Sárkányok teljes testükkel fordultak felénk, nagyot nyeltem.
          Lassan közeledtek hozzánk, picit toporzékoltam, és húztam még inkább magamhoz a két lányt. A Béke Őrzői megálltak előttünk néhány méterre, a Sárkányok mérete csökkenni kezdett... emberi alakot öltöttek. Egymásra néztek, bólintottak, aztán újfent felénk indultak, majd megálltak alig egy méterre tőlünk.

          - Üdvözletünk! – szólalt meg az egyikük elém lépve.

          - Szép estét! – nyögtem ki elsőként zavarodottan.

          - SungYeon... – szólított nevemen az elsőként megszólaló, szőke Őrző, kikerekedtek a szemeim, ahogy meghallottam a nevemet.

          - Igen...? – motyogtam, elengedtem a lányok kezét, és előrébb léptem, megszüntetve kettőnk között a távolságot.

          - Te vagy a vezető? – nézett végig rajtunk.

          - Nem vagyok vezető. A lányok nővére vagyok – feleltem határozottan.

          - És ők? – biccentett a Védelmezőink felé, és nézett végig ezúttal rajtuk.

          - A Védelmezőink! – válaszoltam.

          - Védelmezők? – szólalt meg a háttérből az egyik vörös hajú.

          - Azok! – reagált a Boszorkánymester.

          - Mitől kell titeket megvédeniük? – intézte hozzám a kérdését a szőke alak.

          - A Vérfarkasoktól – feleltem.

          - Hmm... Vérfarkasok... – motyogta ismét a vörös hajú a háttérből.

          - Igen! Vérfarkasok támadásaink vagyunk kitéve... – mondtam kissé emelkedett hangnemben - ...itt a bizonyíték – emeltem fel a karomat, és húztam félre a ruhám ujját.

          A szőke Őrző szemei a sebhelyemre tévedtek, majd ismét mélyen a szemembe nézett. Bólintott, megértvén és elfogadván a bizonyítékot a támadásra.

          - Azt még értem, hogy egy Angyal megvéd egy Boszorkánymestert... – pillantott JunHongra, majd MinAh-ra - ...ahogyan az is elfogadható, hogy egy Boszorkánymester egy mutánst védelmez – folytatta, miközben SeungHyunra és JiWonra nézett - ...de ez a két Bűnös Lélek igazán kilóg a sorból – fordította tekintetét TaeMinre és JongHyunra.

          - Vámpírlovagok, akik megvédenek minket! – reagáltam kissé gúnyos kijelentésére.

          - Egy Vámpír és egy mutáns... – néhány pillanatig engem méricskélt, majd JongHyunt vette mérce alá - ...de azok ott! – a szemei haragosan szikráztak az éjszakában MinYoung és Védelmezőjére nézve.

          - Az ott a húgom, és a Védelmezője! – léptem még közelebb ehhez az Őrzőhöz, leküzdve minden távolságot kettőnk között, kezdtem nagyon ideges lenni.

          Tudom, hogy ők felelnek a békéért, elvégre ez a nevük. De az, hogy becsmérelje a húgomat és a Védelmezőjét, nagyon nem tetszett. Fogalma sincs, hogy miken megy keresztül az a két természetfeletti lény, de bíráskodni azt nagyon tud...

          - SungYeon... – szólalt meg SeungHyun - ...nyugodj meg! – próbált csillapítani.

          - Nyugodt vagyok! – válaszoltam mélyen az Őrző szemeibe nézve.

          - Egy Angyal és egy Vámpírlovag... – szólalt meg - ...egy Tiszta Teremtmény és egy Bűnös Lélek.

          - Igen, Angyal és Vámpírlovag! Igen, Tiszta Teremtmény és Bűnös Lélek! – értettem egyet. – De fogalmatok sincs, hogy mit vállaltak fel! – a mondandóm végére erélyesebb lett a hangom.

          - De tudjuk! – felelte a szőke – Azért vagyunk most itt! – lépett el tőlem, és sétált MinYounghoz.

          Mielőtt még utána kaphattam volna, JongHyun elkapta a derekamat. Rá néztem, mire válaszul egy fejrázást kaptam. A szőke Őrző közvetlenül MinYoung előtt állt meg, hol a húgom tekintetét kereste, hol TaeMin vörös íriszeibe nézett.

          - Szóval MinYoung... – szakította meg az ideges csendet - ...képes lennél lemondani a szárnyaidról egy Bűnös Lélekért?

          - Vállalom a következményeket! – felelt határozottan az Angyalunk.

          - Értem – bólintott – TaeMin... – nézett a Vámpírlovagra - ...képes lennél vállalni az Öröklétet az Élőholtak között egy Angyalért?

          - Bármire képes vagyok... érte! – reagált azonnal.

          - Rendben – bólintott újra.

          Visszasétált hozzám, ismételten végignézett a furcsának tűnő csapaton, végezetül rajtam állt meg vizslató tekintete. Barátságos mosolyra húzta a száját, finoman biccentett, majd a másik hat Őrzőhöz lépdelt. MinYoungra pillantottam, aki idegesen szorongatta TaeMin kézfejét, melyek még mindig a derekán pihentek. Én is megszorítottam JongHyun kézfejét, majd a vörös szempárba néztem.
          Nyugodt lélektükrök csillogtak rám, én is megnyugodtam egy másodpercre. Újra az Őrzők felé fordítottam a figyelmemet; még mindig sutyorogtak, olykor-olykor megszakítva a beszélgetésüket azzal, hogy ránk néztek. A nap sugarai lassanként megcsillantak a horizonton, rózsaszínben pompázott tovább az ég alja.
          A Béke Őrzői egymásra bólintottak, kezet ráztak, de a szőke helyett ezúttal a vörös haj közeledett felém. Az, aki a háttérből reagált gúnyosan a kijelentéseimre. Ugyanolyan távolságra állt meg tőlem, mint a másik Őrző, elmosolyodott. JongHyun határozott mozdulattal húzott hátrébb magához. Még egy gombócot toltam le a torkomon ezt az alakot nézve.

          - SungYeon! – szólított meg.

          - Igen! – biccentettem, és elléptem JongHyuntól, akinek igencsak nehezére esett elengednie.

          - Meghoztuk a döntésünket! – válaszolt.

          - Mi lenne a Béke Őrzőinek a döntése? – kérdeztem.

          - Mindkét fél elég önzetlen a másikkal szemben...

          - Igen, azok... – helyeseltem higgadt hangon.

          - Az Őrzők egyöntetűen hozták meg a végleges döntést... – kezdett bele - ...mivel egy Tiszta Teremtmény képes lemondani a szárnyairól egy Bűnös Lélekért – nézett MinYoungra - ...illetve egy Bűnös Lélek képes vállalni az Öröklétet az Élőholtak között egy Tiszta Teremtményért... – TaeMin felé fordította a tekintetét - ...így kivételt tettünk.

          - Azaz? – néztem kíváncsi szemekkel a vörös hajú Őrzőre.

          - Amennyiben a Vámpírlovag Vérrel Telítődik az Angyal megharapása által... – hozta tudomásomra a döntést - ...úgy az Angyalnak nem kell lemondani a szárnyairól. Megtarthatja őket, és Angyali mivoltát is.

          - Valóban? – hitetlenkedtem.

          - Igen! – bólintott határozottan – Az Angyal megtarthatja a szárnyait, a Vámpírlovag Vérrel Telítődhet minden következmény és büntetés nélkül! – közölte hidegen a végleges döntést.

          - Köszönjük a méltányos bírálatot! – hajoltam meg mélyen a vörös Őrző előtt.

          - Reméljük... – szólalt meg újra - ...nem bánjuk meg a döntésünket, és valóban mindkét lény önzetlen a másik fajtájával szemben! – nézett kissé bosszús szemekkel a szóban forgókra.

          - Azok! – bólintottam megnyugtatván.

          - Végeztünk! – biccentett a fejével, majd visszasétált a többiekhez.

          A Béke Őrzői egymás mellé sorakoztak, még egyszer végignéztek rajtunk, finoman meghajoltak, majd lassanként hátrálni kezdtek, és változtak vissza színpompás Sárkányokká. Üstökösként tűntek el a szemünk elől. Az átváltozásuk pillanatában összerezzentem a látványuktól, és álltam döbbenten, földbe gyökerezett lábakkal. Megszorítottam JongHyun kezét egy pillanatra, aztán elengedtem, és MinYounghoz sétáltam.
          Megkönnyebbülten ácsorgott TaeMin előtt, aki még mindig a derekán pihentette a karjait. Rajta is látszottak a megkönnyebbültség jelei, halvány mosolyra húzta a száját, a vörös szemei meg-megcsillantak a reggeli fényben. TaeMin megpuszilta MinYoung arcát, majd óvatosan eltolta magától, és engedte közelebb hozzám a húgomat.

          - Unnie... – nézett rám kérdő szemekkel az Angyalunk.

          - Igen, Minnie? – sóhajtottam kérdésemet, és néztem MinYoung szemeibe.

          - Tudom, hogy miben állapodtatok meg TaeMinnel... – lesütötte a szemeit - ...de most, hogy nem áll fent a veszélye annak, hogy elveszítem a szárnyaimat... – nagyot nyelt - ...talán te is... tehetnél némi engedményt... úgymond – nézett újra mélyen a szemeimbe.

          - Engedményt... – motyogtam – Hajnalodik, menjünk haza! – tereltem el a témát.

          MinYoung felsóhajtott, biccentett, majd újra félkörívbe álltunk. Megfogtuk a mellettünk lévő kezét, becsuktuk a szemeinket és MinYoung segítségével hazamentünk. MinAh és JiWon az emeletre vonult lepihenni, SeungHyun és JunHong az udvaron maradt. MinYoung és TaeMin a nappaliba vonult, én pedig őket követtem a nyomomban a másik Vámpírlovaggal.