48. fejezet (MinAh POV)

         A négy vérfarkas illően köszönt, majd beljebb sétált SungYeon mögött. A nappali ajtajában felsorakoztak egymás mellé, mélyen meghajoltak előttünk, majd az egyikük előrébb lépett.

         - Köszönjük, hogy itt lehetünk... – szólalt meg - ...az én nevem JoonMyun!

         Egyszerre morrantunk fel, csak néztük a felsorakozott Vérfarkasokat. SungYeon is visszalépett JongHyun mellé, aki rögtön összekulcsolta az ujjait az övéivel...

         - Szeretnénk bocsánatot kérni, amiért megtámadtunk benneteket... – kezdett bele JoonMyun - ...bár akaratunk ellenére történt minden.

         -  Ha lehet, akkor ne ragozzuk tovább ezt a témát... – szólalt meg SungYeon - ...bemutatnád a társaidat is, JoonMyun?
         - Igen! - bólintott - Ő itt LuHan - mutatott a legfiatalabbnak tűnőre - Ő JongIn, végül pedig Tao.
         - Legyetek üdvözölve - reagált elsőként SungYeon - Ismerkedjetek meg a családommal. A legfiatalabb húgom, JiWon és a Védelmezője SeungHyun. A fekete hajú lány MinAh, a középső húgom és a Védelmezője JunHong - megszorítottam az Angyalom derekát. - Öhm - nyelt egy nagyobbat - MinYoung, a harmadik húgom és a Védelmezője TaeMin. Mellettem pedig JongHyun.
         - SungYeon védelmezője - fűzte hozzá megjegyzését a Vámpírlovag, mire összenéztem JunHonggal és széles mosolyra húztuk a szánkat JongHyun reakciójától.
         - Örülünk a találkozásnak! - felelték egybehangzóan a Vérfarkasok, meghajoltak előttünk.

         - Még valami? – szólalt meg kissé morcosan TaeMin.

         - Igazából... – kezdett bele JoonMyun - ...szeretnénk jóvátenni, amit csináltunk, és arra gondoltunk, hogy elvinnénk egy kicsit kikapcsolódni a lányokat... – nézett ránk.

         - Kikapcsolódni? – kerekedtek TaeMin vörös íriszei – Úgy érted, hogy randizni? – emelkedett meg a hangja a Vámpírlovagnak.

         - Nem! – rázta meg a fejét JoonMyun – Csak beszélgetni szeretnénk... – sóhajtott.

         - Mi lenne, ha ezt mi döntenénk el? – szólalt meg SungYeon – Ha a lányok szeretnének kikapcsolódni a vendégeinkkel, akkor úgysincs más választásotok.

         - Te mit gondolsz erről, MinAh? – kérdezte JunHong alig hallhatóan.

         - Nem tudom... – válaszoltam - ...nem szeretnék mellőled elmozdulni, végre megint itt vagy.

         - Itt is leszek... – suttogta a fülembe.

         - Bocsánat, hogy zavarok... – lépett hozzánk JoonMyun.

         - Igen? – pillantott rá JunHong.

         - Szeretnék elnézést kérni a korábbi viselkedésemért... – hajolt meg picit - ...illetve szeretném jóvátenni.

         - Mire gondolsz jóvátétel alatt? – kérdeztem.

         - Ha a Védelmeződ is beleegyezik, akkor sétálhatnánk egyet... – nézett JunHongra.

         JunHong finom mosolyra húzta a száját, láttam, hogy már JoonMyun gondolatait térképezi fel... konkrétan tudni akarta, hogy mit ért sétálás alatt. A kezét a vállamra tette, majd finoman megszorította. Bármit is forgatott eddig a fejében JoonMyun, most JunHong pontosan jelezte, hogy kihez tartozom... elmosolyodtam, mintha eddig kétségei lettek volna az Angyalomnak...

         - Menj csak, MinAh... – suttogta fülembe, majd JoonMyunra nézett - ...ajánlom, hogy nagyon vigyázz rá... – csillantak meg fekete szemei.

         - Sietek haza... – suttogtam JunHong fülébe, és apró puszit nyomtam az arcára.

         - Köszönöm! – hajolt meg mélyen JoonMyun – Vigyázni fogok rá, JunHong! – bólintott újra – Mehetünk, MinAh? – fordította felém a tekintetét.

         - Igen! – biccentettem.

         Még egyszer magamhoz öleltem JunHongot, megpuszilta az arcom mindkét oldalát, majd a homlokomat.

         - Hova megyünk sétálni? – kérdeztem JoonMyunt, miközben elengedtem JunHong derekát.

         - Ki a zöldbe... – válaszolt mosolyogva.

         - Kicsit bővebben? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

         - Legyen meglepetés... – nyitotta ki az ajtót.

         Egyszerre indultunk el JiWonékkal, de mi a park felé vettük az irányt. Legalábbis én azt hittem, hogy a közeli parkba megyünk sétálni, de tévedtem... Egy picit sétáltunk, majd buszra szálltunk, a buszozás után újabb séta következett, de ez már egy picit hosszabb volt, mint a legelső.

         - Egész pontosan milyen teremtmény is vagy, MinAh? – szólalt meg JoonMyun a hosszú és már némileg kínossá vált csend után.

         - Én? – pillantottam rá – Boszorkány vagyok...

         - Értem – bólintott – Te is telepata vagy, mint JunHong? – érdeklődött tovább.

         - Nem... – mosolyodtam el - ...az én specialitásom a telekinézis.

         - Telekinézis? – lepődött meg a képességemet hallva – Izgalmas képesség...

         - Az! – nevettem fel – Főleg, mikor úgy ébredsz, hogy egy tárgyat repítesz a nővéreid felé...

         - Volt már rá példa? – kérdezte mosolyogva.

         - Többször is... – feleltem mosolyogva - ..de szerencsére nem sérült meg egyikük sem.

         - Az a lényeg... – simította óvatos mozdulattal a tenyerét a derekamra.

         - Öhm... – nyeltem egyet, nem foglalkozva JoonMyun mozdulatával - ...még mindig nem jöttetek rá, hogy ki tette ezt veletek? – kérdeztem.

         - Nem... – sóhajtott egyet, határozottabb mozdulattal fogta a derekamat - ...és még négy testvérünkről továbbra sem tudunk semmit.

         - Az nem jó... – sóhajtottam fel én is, picit fészkelődtem, hátha észreveszi, hogy rossz helyen van a keze.

         - MinAh... – állított meg a sétánk közben.

         - Igen? – fordultam felé.

         - Te és JunHong... – kezdett bele.

         - El se kezd, JoonMyun! – emeltem fel a kezemet – JunHonghoz tartozom, és ezen semmi nem változtathat... – néztem mélyen a sötétbarna szempárba - ...ha sétálni szeretnél, és közben barátkozni, benne vagyok. De másra ne is számíts...

         - Értem! – bólintott – Köszönöm, hogy ezt elmondtad! – húzta vissza a kezét – Egyébként megjöttünk... – biccentett a park felé.

         - Ez az? – tágultak háromszorosára a pupilláim.

         - Ez... menjünk, és sétáljunk egy jót! – nyújtotta előre a kezét.

         Felsóhajtottam, finoman bólintottam, majd elindultunk a park felé. Lélegzetelállító volt ez a park... Hirtelen nem tudtam mit reagálni a látképre.

         - Remélem, hogy tetszik a park? – kérdezte mosolyogva.

         - Gyönyörű... – válaszoltam.

         - Ott akár meg is állhatunk csodálni... – mutatott egy hídra, ami egy apró folyón ívelt át.

         - Oké! – bólogattam.

         JoonMyun is bólintott egy aprót, és a kis híd felé sétáltunk tovább, egyetlen szó nélkül...

         - Kérdezhetek valamit? – törte meg ismét néhány perccel később JoonMyun.

         - Persze... – válaszoltam.

         - Hogy' találkoztál a többiekkel?

         - Hát... – húztam mosolyra a számat - ...ez egy nagyon hosszú történet.

         - Ráérünk... – reagált.

         - Igazából SungYeon és MinYoung együtt talált rám.

         - Hol találkoztatok? – érdeklődött tovább.

         - Egy közeli parkban... – sóhajtottam - ...épp... – nyeltem egyet - ...épp menekültem otthonról...

         - Ki elől kellett menekülnöd? – kerekedtek JoonMyun szemei.

         - Az emberek elől... – motyogtam magam elé - ...de aztán Unnie és Minnie rám talált, befogadtak, és így már nem voltam egyedül. Aztán pedig Unnie-val megtaláltuk JiWont... és így lett teljes a családunk – mosolyodtam el a végén.

         - A Védelmezőkkel mikor találkoztatok?

         - Érdekes módon mindig akkor bukkantak fel, amikor Ti megtámadtatok...

         - Ez tényleg érdekes... – sóhajtott fel JoonMyun.

         - JunHonggal közvetlenül előttetek találkoztam... – pirultam bele a találkozás emlékébe.

         - Gondolom, tudta, hogy meg akarunk támadni... – sütötte le a szemeit.

         - Ezt nem tudom... – sóhajtottam fel újra.

         - Mindenesetre... – tette kezeit a vállaimra - ...még egyszer nagyon sajnálom, hogy meg akartunk támadni! Bocsánat!

         - A lényeg, hogy most már jól vagytok, így a haragom is elmúlt...

         - Örülök neki!

         JoonMyun finoman megszorította a vállaimat, elmosolyodtunk, majd tovább sétáltunk a lélegzetelállító parkban. JoonMyun is mesélni kezdett, bár leginkább a még mindig eltűnt négy társáról beszélt. Az emlékezetüket szinte teljesen elvesztették, fogalmuk sincs arról, hogy kerültek annak a nőszemélynek a közelébe, egyáltalán mi volt a célja azzal, hogy felbérelte őket... Szerettem volna segíteni rajtuk... bár azt nem tudtam, hogyan tehetném ezt meg. Lehet, hogy JunHongnak lenne néhány ötlete... sőt, az is lehet, hogy a telepatikus képességével visszatudna menni az emlékeibe, és rájönnénk végre, hogy ki ez a nő, aki a támadások hátterében áll.

         Az ég alja már rózsaszínben pompázott, amikor visszaindultunk a parkból. JoonMyun megköszönte, hogy eljöttem vele, és mindenképp a lakás bejáratáig akart kísérni. Nem tiltakoztam ellene. JiWon és LuHan előttünk érkezett haza, már épp csukták volna ránk az ajtót, amikor beléptem rajta. Egymásra mosolyogtunk, beléptem a lakásba, de az előtérben megálltunk... megfagytam... vagyis megfagytunk... mindannyian. Mi történhetett?